Létrehozva: 2019.12.30.

Ismét hallatott magáról a kíméletlen terrorszervezet

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet évek óta rettegésben tartja Nigéria nyugati részét. Dzsihadisták karácsony után tettek közzé egy videót, amin az látható, hogy 11 keresztényt végeznek ki brutális módon.

A Nyugat-Nigériában élő szélsőséges iszlamisták mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfélemlítsék a keresztényeket. Legutóbbi akciójuk során a térségben igen aktív Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet fegyveresei tettek közzé egy videót az interneten, amin állításuk szerint 11 keresztény brutális kivégzése látható. A felvételen szereplő áldozatokat lefejezték.

Egy maszkot viselő dzsihadista pedig azt mondja, hogy ezeket a képsorokat a világ összes keresztényének üzenetként szánták.

A nevét és az arcát nem vállaló iszlamista azt is bevallja, hogy ez egy bosszúakció volt azért, amiért az amerikai haderő lecsapott az Iszlám Állam vezetőjére még ősszel, aminek során Abu Bakr al-Bagdadi felrobbantotta magát menekülés közben. Az Iszlám Állam 2016-ban vált a térség vezető terrorista szervezetévé, ekkor döntöttek ugyanis úgy páran, hogy kiválnak az addig méltán rettegett Boko Haram nevű dzsihadista szervezetből.

Az ISIS ráadásul egyre durvább akciókkal próbálja megőrizni vezető szerepét. Alig egy hete hat emberrel végeztek és ötöt elraboltak, köztük két önkéntest. De még ugyanazon a napon lecsaptak egy katonai konvojra is, aminek során pedig hat nigériai katonát öltek meg. Nyugat-Nigériában már több mint egy évtizede súlyos problémát jelent az iszlamisták előtörése. A keresztények ellen elkövetett legsúlyosabb merényletet a Boko Haram hajtotta végre még 2011 karácsonyakor.

A szervezet akkor 40 ártatlannal végzett. Bár hivatalos adatok nincsenek, de a becslések szerint a Boko Haram értelmetlen vérengzésének eddig több mint 36 ezren estek áldozatául, és több mint kétmillió embert késztetett menekülésre hazájából.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt