Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.16.

Négymilliárdot nyert a lottón: mindet elverte piára

Azt mondja, semmit nem bánt meg, mindent ugyanúgy csinálna.

Azt hitte, egy pillanat alatt örökre megváltozott az élete, aztán kiderült, hogy mégsem: az angol Michael Carroll 2002-ben 4 milliárd forintnyi összeget nyert a lottón, hogy aztán egy tíz évig tartó ámokfutás során az utolsó fillérig eljátssza, eligya és eldrogozza a mesés vagyont.

Carroll ma már nem is lehetne távolabb a milliárdosok életstílusától – előbb szobafestőként próbálkozott, jelenleg pedig egy skóciai bányában dolgozik vájárként, órabérben.

„Egy percig sem bántam meg semmit, ha vissza lehetne forgatni az időt, akkor is mindent ugyanúgy csinálnék” – nyilatkozta a Daily Mail-nek az évek alatt jó pár kilót felszedő, de milliárdokat elvesztő férfi. „Tíz évig jó életem volt, de most mégis boldogabb vagyok, mert visszakaptam a régi énemet” – magyarázta.

Carroll saját bevallása szerint ámokfutása csúcspontján „csont alkoholista” volt, és napi két üveg vodkát ivott meg. Norfolkban vett egy birtokot, ahová autóverseny-pályát is építtetett, és gyorsan összetűzésbe került a szomszédaival a szakadatlan bulik és orgiák miatt. Végül öt hónapra börtönbe is került, amiért terrorizálta az ott élőket. 2006-ban még kilenc hónapra leültették garázdaságért, és innen már nem volt visszaút: négy évvel később csődöt jelentett.

A férfi a mai napig lottózik, és azt mondja, ha véletlenül újra megütné a főnyereményt, mindent megtenne, hogy távol tartsa magát a balhéktól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát