Létrehozva: 2019.11.28.

Csoportos nemi erőszakok sorozata sokkolja Németországot

A hét elején közölte a német rendőrség, hogy újabb csoportos nemi erőszak történt az országban. A német Focus nevű hírportál annak járt utána, hogy kik az elkövetők és honnan jöttek.

Egyszerűen csak több figyelmet kapnak ezek a brutális bűncselekmények az elmúlt években, vagy ez a jelenség a német migrációs politika végterméke?

- ezzel a kérdéssel indítja írását a Focus nevű német hírportál munkatársa. Csoportos nemi erőszak! Már maga a kifejezés is undort és rémületet kelt. Az erőszakos bűncselekmény egyszerűen megfogalmazható: több férfi megtámad egy nőt, bántalmazzák, megalázzák, megerőszakolják. Védtelenül, brutálisan, embertelen módon. Ez a fajta bűncselekmény korábban is létezett, de az elmúlt években a német napilapok címoldalairól egyre gyakrabban köszönnek vissza. Íme, pár nagy port kavart esetet:

  • Biberach: A baden-württembergi rendőrség a hét elején közölte, előzetes letartóztatásba helyeztek három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy alkoholt és drogot adtak egy 13 és egy 14 éves lánynak, majd a kiszolgáltatottságot kihasználva az idősebb lányt csoportosan megerőszakolták. A gyanúsítottak között egy német állampolgárságú és két szíriai férfi van.
  •  

  • Ulm: Egy 14 éves lány halloween éjszakáján öt fiatal fiúval indult bulizni. A nyomozás jelenlegi szakasza szerint a fiatal áldozatot egy tanyára vitték, ahol mindannyian megerőszakolták. A rendőrség öt, 14 és 26 éve közötti menedékkérőt gyanúsít, akik Afganisztánból, Irakból és Iránból érkeztek.
  • Képünk illusztráció.
    Fotó: Hasan Bratic / AFP

  • Düsseldorf: November 12-én egy 22 éves nőre támadt rá négy férfi a város egyik közparkjában. A nagyrészt huszonéves feltételezett elkövetők Brazíliából, Marokkóból és Angolából származnak, mindannyian előzetesben ülnek.
  •  

  • Krefeld: Öt, 24 és 29 év közötti fiatal férfi drogozott be két fiatal nőt egy buliban. A védekezésre képtelen áldozatokat csoportosan molesztálták és meg is erőszakolták őket. Egyikőjük szenvedése öt órán át tartott. Ezt onnan lehet tudni, hogy az elkövetők az embertelen tettükről felvételeket készítettek. A török, marokkói, palesztin és libanoni származású vádlottak bírósági tárgyalása jelenleg is folyik.
  •  

  • Freiburg: Az egyik legsúlyosabb eset 2018 októberében történt, amikor egy freiburgi diszkóban egy szíriai férfi bedrogozott egy 18 éves lányt, akit később kikísért friss levegőt szívni a szórakozóhely elé, majd a közeli bokros területen megerőszakolta. Ezután áldozatát hátrahagyta, majd szólt a barátainak, hogy egy szabad préda fekszik a földön. Összesen 11-en erőszakolhatták meg a magatehetetlenül fekvő nőt. Az elkövetők között egy német, nyolc szíriai, egy algériai és egy iraki van.
  • Fotó: Marius Becker / AFP

  • Mülheim an der Ruhr: Gyermekek is vannak azok között az elkövetők között, akik idén júliusban egy erdőben erőszakoltak meg egy 18 éves lányt. A 12 és 14 év közötti bolgár tinik közül három ellen vádat emelt az ügyészség, kettő azonban a koruknál fogva nem büntethető.
  •  

    A német rendőrségi statisztikák szerint évente átlagosan legalább 250 csoportos nemi erőszak ügyében érkezik feljelentés. A legkirívóbb év 2016 volt, amikor 524 ilyen esetben indult nyomozás. A kiemelkedő szám annak is betudható, hogy 2015/16 szilveszterén a kölni dómnál több száz főből álló migránshorda vadászott az ünneplő tömegben nőkre.

    A cikk azt is megjegyzi, hogy bár 2018-ban az előző évhez képest enyhén csökkentek a nemi erőszakkal, szexuális kényszerítéssel és szexuális támadásokkal kapcsolatos feljelentések, a feltételezett elkövetők között azonban így is nőtt a bevándorlók aránya.

    origo.hu

    Így kezdődött Tompos Kátya súlyos betegsége

    ripost.hu

    A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

    mindmegette.hu

    Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

    vg.hu

    Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

    ripost.hu

    A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

    mandiner.hu

    Egyértelmű üzenet érkezett Brüsszelbe: „Előbb engem agyon kell lőni, hogy a fiamat elvigyék katonának”

    ripost.hu

    A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

    travelo.hu

    Egy kenguru ugrált a Szolnok melletti település utcáin

    ripost.hu

    Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás

    ripost.hu

    Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

    ripost.hu

    Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

    ripost.hu

    Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

    KÜLFÖLD

    5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

    KÜLFÖLD

    Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

    KÜLFÖLD

    Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

    KÜLFÖLD

    Sosem foghatta a kezébe: csupán órákkal lánya születése előtt halt meg a fiatal édesapa

    KÜLFÖLD

    Az anya sikolya rázta fel a csendet: halálra marcangolta 6 hetes kisfiát a család imádott huskyja

    KÜLFÖLD

    Dobta 37 éves pasiját a 83 éves nagymama: "csak egy csatornapatkány"

    KÜLFÖLD

    "Azt követelte az anyósom az esküvőnkön: a fia válasszon köztem és közte, és ő az anyját választotta"