Létrehozva: 2019.10.29.

Ezt a sérült kutyust ünnepli most az egész világ

Az amerikai haderő nem hajlandó elárulni annak a hős kutyának a nevét, amely részt vett az Abu Bakr al-Baghdadi ellen indított katonai akcióban. Donald Trump amerikai elnök az egyik legnagyobb közösségi oldalon osztott meg képet a kutyáról.

Mint ismeretes, katonai akció keretében az amerikai erők rajtaütöttek az Iszlám Állam vezetőjének búvóhelyén. Egy precíziós légicsapást követően a különleges alakulat emberei betörtek a házba, ahol két nővel is végeztek. Az Iszlám Állam vezetőjéhez hasonlóan ők is viseltek robbanómellényt, ám minden olyan gyorsan történt, hogy nem volt idejük aktiválni azokat. Al-Baghdadinak sikerült lemenekülnie a ház alatt kiépített alagútrendszerbe, de ott zsákutcába került. Ekkor döntött úgy, hogy felrobbantja magát három gyermekével együtt, akiket feltehetően élő pajzsként használt volna fel a menekülés során. Az amerikaiak számítottak rá, hogy a terrorszervezet vezetője öngyilkos merényletet hajthat végre, ezért nem ők, hanem egy kutya eredt al-Baghdadi nyomába, és a négy lábú harcos a robbantás következtében meg is sérült.

 

Abu Bakr al-Baghdadi
Fotó: afp

Végül katonák mentek utána, hogy biztonságos helyre vigyék. A történtek óta hősként emlegetett állat nevét és fajtáját a hadsereg nem árulta el, Donald Trump azonban úgy döntött, hogy feloldja a titkosítás alól az eb fotóját. Az Egyesült Államok elnöke a Twitter-bejegyzésében csodálatos kutyaként emlegette a hős állatot, majd hozzátette, hogy kiváló munkát végzett.

Időközben a hadsereg közölte, hogy az eb a katonai feladatok után a gyógyulás útjára lépett. „A kutyus csak enyhébb sérüléseket szenvedett” – mondta Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a Pentagonban tartott sajtótájékoztatón. „Az állat óriási szolgálatot végzett” – tette hozzá. A kutya nevét Milley nem akarta felfedni, mivel az még mindig a bevetési területen van.

 

 

 

origo.hu

Baj van egy sokak által használt antibiotikummal - azonnal visszahívták

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől