Létrehozva: 2019.09.26.

Kirúgták a kislányt a bölcsiből, mert a dadák szerint túl csúnya

A bölcsi azt tanácsolta a szülőknek, vigyék el plasztikai sebészhez a gyereket, mielőtt beíratnák bárhova.

A kétéves Sofya Zakharovát kirúgták a bölcsődéből, mert a dadák szerint túl csúnya a kislány arca, és megijeszti a többi gyermeket.

Az orosz kislány szüleinek azt javasolták, hogy vigyék el lányukat plasztikai sebészhez, mielőtt beíratják bárhová is.

Zakharova súlyos koponyadeformációval született, valamint kéz- és lábujjai is összenőttek. Már tervben volt a műtétje, de az orvosok valamiért jobbnak látták elhalasztani. A szülőket közben arra figyelmeztette a gyermekpszichológus, hogyha Zakharova nem kerül időben közösségbe, vissza fog maradni a fejlődésben. A fiatal pár ezért úgy döntött, hogy műtét nélkül is beíratják gyermeküket bölcsődébe, nehogy kihatással legyen a mostani állapota a későbbi életére.

„Azt mondták, hogy előbb meg kellene műttetni, mert így nem maradhat a bölcsődében, és óvodába sem veszik majd fel, a többi gyermek nyugalmára való tekintettel” – mondta elkeseredetten Zakharova édesanyja.

A szülők most egy olyan orvoscsapatot keresnek, akik valóban hajlandóak megműteni kislányukat és nem csak ígérgetnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok