Létrehozva: 2019.08.21.

Trump megmutatta álmait, így nézne ki a Trump-torony Grönlandon

Az amerikai elnök a Twitteren posztolt egy fotómontázst, amin az látszik, hogy miként festene a felhőkarcoló a megvásárolni kívánt Grönlandon.

Sajtóértesülések szerint Donald Trump – hol komolyabban, hol viccelődve – többször is felvetette már vacsorák és beszélgetések alkalmával Grönland megvásárlását Dániától, és a Fehér Ház jogi tanácsadói hivatalának két munkatársát meg is kérte, vizsgálják meg az ügylet lehetőségét. Az 56 ezer lelket számláló, stratégiai fekvésű Grönland, amely egykor egy kontinenst alkotott Észak-Amerikával, a Föld legnagyobb szigete és a Dán Királysághoz tartozó autonóm terület. Egy 2009-ben rendezett népszavazás után a grönlandiak megkapták a rendelkezési jogot a természeti kincseik felett, és a nyelvüket – az inuitot – is hivatalos nyelvként ismerik el. Mette Frederiksen dán kormányfő épp vasárnap látogatott Grönlandra, és újságírók érdeklődésére ismételten leszögezte: a sziget nem eladó. Donald Trump gazdasági tanácsadója szerint azonban az amerikai elnök tényleg érdeklődik Grönland esetleges megvásárlása iránt. Larry Kudlow azt mondta:

Az elnök járatos ingatlanvásárlási ügyekben, és majd megvizsgálja a kérdést.

 

Hozzátette, hogy nem akar arról találgatásokba bocsátkozni, hogy egy ilyen ügylet hova vezethetne, de azt leszögezte, hogy a Dániához tartozó, autonómiát élvező sziget értékes ásványkincsei miatt stratégiai jelentőségű az Egyesült Államok számára. Az amerikai elnök szeptember elején látogat Dániába, és úgy tűnik, hogy addig szeretné is napirenden tartani az ügyet. Legutóbb például kedden posztolt az egyik legnagyobb közösségi oldalra egy olyan fotót, amelyen a New Yorkban már felépített arany Trump-torony magasodik Grönlandon.

Az elnök azonban gyorsan leszögezte, hogy ezt a képet csak azért tette ki, hogy megígérje, ilyen fajta beruházásokat nem tervez a jövőben sem a nyugodt, békés szigeten.

origo.hu

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

vg.hu

Bidennek és Hszinek könyörög Zelenszkij miután egyik sem megy Svájcba az oroszok nélküli béketárgyalásra

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

vg.hu

Óriásbörtön Magyarországon: nagy az érdeklődés a diplomás állások iránt – ennyit lehet keresni

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

180 fokos fordulatot vett az EU, megállíthatatlanul sodródunk a háború felé

KÜLFÖLD

"Azt hittem, elveszítem" - műtét közben állt le a szíve, kétszer halt meg majdnem az anyuka

KÜLFÖLD

Metteo Salvini kiosztotta a háborúpárti nyugati vezetőket

KÜLFÖLD

Nagy Britanniában ismét bevezetnék a kötelező sorkatonaságot

KÜLFÖLD

Késelő sebesített meg több embert a lyoni metróban