Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.21.

Borzalmas részletekről vallott a meggyilkolt tudósnő gyilkosa

Az 59 éves Suzanne Eaton meggyilkolásával vádolt Giannis P. pénteki négy órás kihallgatásán azt mondta: nõt keresett magának, amikor autójával haladva Kréta észak-nyugati részén meglátta az út mellett kocogó biológust.

A férfi azt mondta: elgázolta a nőt, hogy elhurcolhassa magával. A nőt ezután háromszor erőszakolta meg, a harmadik alkalommal a nő már halott volt, írja a Bild a helyi  Cretalive-ra hivatkozva.

A 27 éves  Giannis P.  kétgyermekes családapa. Ahogy a %RIPOST% is megírta, korábban arról beszélt, hogy kukkoló, és izgalomba jött, amikor meglátta a nőt. Más helyi hírforrások szerint a férfit mentálisan zavart lehet. 

A Drezdában molekuláris biológusként dolgozó Suzanne Eaton egy szakmai találkozóra érkezett Krétára. Holttestét július 8-án találták meg, egy héttel rejtélyes eltűnése után egy második világháborús bunkerben.

 

 

Görög lapok szerint vannak arra utaló jelek, hogy a férfi nem először próbálkozott hasonlóval. Autóját mások is felismerték. Egy litván nő tett bejelentést arról, hogy amikor kocogni volt, őt is üldözőbe vette a férfi azzal a fehér Hyundai Pony-val, amivel Suzanne Eatont elgázolta. Mindez ráadásul nagyon közel volt ahhoz a helyhez, ahol a gyilkosság történt.  

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését