Létrehozva: 2019.05.23.

Óriási kihívás vár a NASA magyar szakértőjére, aki üzent a Ripostnak

Üzent a Ripostnak az a magyar szakember, aki a NASA felkérésére foglalkozik a Hold-expedícióra induló asztronautákkal. Dr. Ari Csillának jólesik, hogy hazájában is elismerik és biztatják. Régi álma teljesült, amikor meghívták a kiválasztottak közé.

A Dél Florida Egyetem adjunktusa, dr. Ari Csilla hétfőn jelentette be, hogy a NASA felkérésére ő készíti fel az űrhajósokat, akik később a Holdra és a Marsra utazhatnak majd. Vele együtt huszonhárom ember merül a mélybe, hogy júniusban 10 napot töltsön 19 méter mélyen, az óceán fenekén Florida partjainál, a résztvevők közül csak négyen nők.

A magyar neurobiológus a Fox13 News-nak beszélt arról_ régi álma válik most valóra, hogy részt vehet a NASA Extreme Environment Mission Operation (NEEMO) 23. expedíciójában. A tudós egyébként képzett búvár is.

Gyermekkorom óta imádom az óceánokat és a tengeri életet

– nyilatkozta. „Teljesen lenyűgöz a lehetőség, hogy a kísérletek során végig víz alatt maradunk.”

Két évvel ezelőtt szintén tudós férje, Dominic D’Agostino volt a NEEMO 22 mélytengeri búvára, míg dr. Ari a felszínen segítette a munkát. Most megfordult a helyzet: a férj asszisztál a felszínről. Csilla több hetes kiképzésen van túl, csomagol a küldetésre.

„Bármikor megfázhatok, mert néha szó szerint a tengerfenéken fogunk sétálni négy-öt órán keresztül, úgyhogy melegebb ruhákat is pakolunk” – nyilatkozta.  

„Biztos vagyok benne, hogy a karrierem során ez lesz a legnagyobb élményem.”

A nem mindennapi felkészülést jól példázza, hogy a résztvevők visszatérése egy 18 órás folyamat lesz, mert a mélytengeri nyomás után vissza kell majd szokniuk a felszínihez. Dr. Ari a NASA megbízatásról a Dél Florida Egyetem honlapján is beszámolt.

„Az egészségügyi és pszichológiai változásokat kísérjük figyelemmel, és különféle beavatkozásokat tesztelünk a legénységen. Főként a stresszre, a reakcióidő alakulására, a memóriára, a látásra, az ízérzékelésre, az ügyességre, az izomerőre és a testben élő mikrobiomra, az alvásminőségre, a szívritmusra és a test összetételére fogunk összpontosítani” – részletezte a feladatokat. „Célunk a biztonság, a fizikai és mentális teljesítmény, valamint az idegrendszer védelme mindkét nem esetében, a tengeri és űrbéli munkák idején.”

A magyar tudós látta a %Ripost% szerdai címlapját, melyen megírtuk, hogy büszkék vagyunk rá. „Köszönöm a kedves és biztató szavakat” – kommentálta.

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az egész országot sokkolta: csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 14 éves lány

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között