Létrehozva: 2019.03.31.

A német egyházak megijedtek egy magyar kiállítástól

Az egyházak nem mentek el a keresztényüldözésrõl szóló kiállítás megnyitójára, mondván, sérti az országban élõ muszlimok érzékenységét.

Münchenben, a magyar főkonzulátus kultúrtermében kiállítás nyílt a keresztények üldözéséről a Közel-Keleten.

A jövő hónap közepéig megtekinthető kiállítás megrendezésében a bajorországi kormánypárthoz, a Keresztényszociális Unióhoz, a CSU-hoz közel álló Hanns-Seidel Alapitvány is fontos szerepet játszott - írja az infostart.hu.

Az egyéni sorsok és a kulturális örökség pusztulását bemutató tárlat megrendezése elől valamennyi müncheni kiállítóterem elzárkózott. Elutasító válaszukban azzal érveltek, hogy semmi esetre sem akarják megsérteni a bajor földön élő muszlimok érzékenységét.

Feltűnő volt az is, hogy a megnyitóra meghívott katolikus és protestáns egyházi személyiségek sem jöttek el, de nem is képviseltették magukat.

Jól értesült források szerint a katolikus és a protestáns felekezeti vezetők attól tartanak, hogy egy ilyen jellegű kiállítás esetleg hátrányosan érinti az iszlám hitűek integrálására kezdett állami és polgári szintű erőfeszítéseket. Holott, mint a Hanns-Seidel-Alapítvány nevében felszólaló Wolfgang Krug kifejtette, még Németországban is, a Sziriából vagy Irakból érkezett muszlimok a menekült-otthonokban gyakran támadnak rá keresztény migránsokra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait