Létrehozva: 2018.10.02.

Már több mint 1 millió illegális migráns van Nagy-Britanniában!

Évente pedig 70.000 bevándorlóval nõ a számuk. Ez nagyjából annyi, amennyi a szigetország teljes hadseregének létszáma - jelentette a Migrant Watch UK.

A Brexithez vezető döntés egyik fontos indoka az volt, hogy Nagy-Britannia nem értett egyet az unió nyitott kapukon alapuló bevándorláspolitikájával. Ehhez képest az Európából érkező vendégmunkások száma egyre jobban csökken, ám az illegális migránsoké egyre dinamikusabban nő.

Az országba évente 105 ezer illegális migráns érkezik – jelentette a napokban a Migrant Watch UK. Közülük körülbelül 35 ezret sikerül visszatoloncolniuk a határon, de a számuk még így is évi 70 ezer fővel nő.

Ráadásul

az is szerepel ebben a jelentésben, hogy különböző, hitelesnek tekintett források szerint már több mint 1 millió illegális migráns tartózkodik Nagy- Britanniában!

A belügyminisztérium adatai szerint még a fogvatartottak közül sem küldtek vissza mindenkit a származási országába. Az Indiából, Pakisztánból és Bangladesből érkezett fogvatartottaknak mindössze 22-28 százaléka tért vissza a hazájába.

Lord Green, a Migration Watch UK elnöke szerint ez egy olyan botrány, amely túl régóta tart, és aláássa a valódi menekültek helyzetét is.

Forrás: Voiceofeurope

origo.hu

Magyargyűlöletből, az utcáról hurcolják el az ukránok a magyarokat a háborúba

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

mandiner.hu

Egyértelmű üzenet érkezett Brüsszelbe: „Előbb engem agyon kell lőni, hogy a fiamat elvigyék katonának”

life.hu

Tompos Kátya: "Hiszem, hogy a gének nem vesznek el"

mandiner.hu

Economist: Az elkövetkező időkben három nő fogja meghatározni Európa sorsát

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

mindmegette.hu

Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Dobta 37 éves pasiját a 83 éves nagymama: "csak egy csatornapatkány"

KÜLFÖLD

"Azt követelte az anyósom az esküvőnkön: a fia válasszon köztem és közte, és ő az anyját választotta"

KÜLFÖLD

Rendőrök lepték el az utcát, szörnyűség nyomait rejtette egy lakás

KÜLFÖLD

Íme Hitler szolgálólányainak dermesztő világa