Létrehozva: 2018.10.20.

Alig szabadult, máris újabb nőt akart megerőszakolni az afrikai migráns

Három hónapja szabadult egy német börtönbõl egy 46 éves, nemi erõszak miatt elítélt szenegáli migráns, de máris lecsapott egy újabb áldozatra.

A kölni börtönben tartottak fogva három éven keresztül egy szenegáli migránst, akit nemi erőszak elkövetése miatt ítéltek el. A férfi három hónapja van szabadlábon, de újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Egy 21 éves nőt szólított le Köln egyik külterületének utcáján, megfenyegette őt, majd a saját lakásába vonszolta.

A kölni nő elmondása szerint a bevándorló egy órán keresztül zaklatta szexuálisan, majd ezt követően hagyta csak elmenni.

Az áldozat azonnal a rendőrségre sietett. A férfit ismét őrizetbe vették, a hatóságok pedig közölték, hogy a szexuális zaklatás annak ellenére is megtörténhetett, hogy szabadon engedése óta a legszigorúbb megfigyelés alatt állt a migráns.

Júniusban, egy másik nemi erőszakot elkövető férfit kellett ismét őrizetbe venni, az akkori esetnél két nőt támadott meg a szabadlábra helyezése után nem sokkal. Az az elítélt is a KURS nevű német szigorú megfigyelési programban szerepelt…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta