Létrehozva: 2018.09.10.

Ki itt a náci? Tüntetők osztják ki a német tévést Chemnitzben

A felháborodott emberek a riporter képébe vágják az igazságot, õ pedig nem tud ellenük érvelni. Kíváncsian várjuk Merkel kancellár látogatását a városban.

Undorító játszma folyik a bevándorlást ellenző chemnitzi polgárok ellen. Mint arról a Ripost is beszámolt, “véletlenül” a tüntetők közé
keveredtek ultrabalos és antifás alakok, akik “Heil Hitler” karlendítéssel próbálták meg lejáratni a békés tömeget a kamerák jelenlétében.

A Merkel-párti sajtó pedig napokig azt szajkózta, hogy a városban hajtóvadászat indult a bevándorlók ellen, habár eddig egyetlen pofonról sem tudtak hírt adni.

Érdekes és magyarul is feliratozott pillanatfelvétel került a videómegosztóra ezen a héten. Egy ismeretlen televíziós vitába keveredett a békés tömeg néhány tagjával, akik kifogásolták, hogy az általa képviselt német sajtó hazudik és nem beszél a valóságról. Íme:

Amint ezen héten kiderült, Merkel kancellár is ellátogat majd Chemnitzbe. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Megnősül Leblanc Győző fiatalabb fia – "Boldog vagyok, hogy a fiam esküvőjén ott lehetek, és japán unokám lesz"

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A mennybe megyek, és addig játszom, amíg oda nem érsz” – Ezek voltak a haldokló 4 éves fiú szavai anyukájához

KÜLFÖLD

Beleesett a csatornába, percről-perce küzd az életéért egy 9 éves fiú

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak