Létrehozva: 2018.08.05.

Több tízmillió migránsnak adna a baloldal EU-s állampolgárságot

A Zöldek nevû német baloldali párt fiatal tagozatának vezetõsége azt követeli, hogy azok a bevándorlók is kaphassanak menedékjogot, akik a klímaváltozásra hivatkozva hagyják el hazájukat.

Ricarda Lang, a Zöldek ifjúsági tagozatának vezetője egy lapinterjúban úgy fogalmazott, hogy az Európai Uniónak meg kell könnyítenie azoknak az embereknek a bevándorlását a kontinensünkre, akik az éghajlatváltozás következményei miatt kénytelenek elhagyni hazájukat.

Ezeknek az embereknek menedékjogot és állampolgárságot kell adni. Egy ilyen klímaútlevél nem csak a szolidaritás kérdéséről, hanem felelősségvállalásról is szól

– véli Lang. A fiatal politikus szerint az egyik legnagyobb baj, hogy az EU több tagországa még mind a mai napig teljesen felelőtlen energia-, gazdaság és agrárpolitikát folytat. Annak pedig teljesen egyértelműnek kellene lennie, hogy azoknak, akiket ennek a felelőtlen politikának a hatásai a leginkább érintenek, kérdés nélkül segítséget kell nyújtani – tette hozzá Ricarda Lang. A tagozatvezető kiemelte, hogy sok országban már a kemény valósághoz tartózik a klímaváltozás, a csendes-óceáni térség szigetországaiban például több százezer ember megélhetése került veszélybe a szélsőség időjárási jelenségek miatt.

Részletekbe azonban egyelőre nem bonyolódott bele Lang, így azt sem lehet tudni, hogy miként lehetne bizonyítani azt, hogy az adott egyén valóban a klímaváltozás hatásai elől menekül-e, vagy csak gazdasági megfontolásból szeretne Európában letelepedni.

A kritikus hangok azt mondják, hogy ezekből a kijelentésekből is az látszódik, hogy a baloldal azért küzd, hogy minél több migránst lehessen betelepíteni Európába.

origo.hu

Szenzációs Imre Bence, a vb küszöbén a kézilabda-válogatott

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni