Létrehozva: 2018.08.21.

Ezt az iráni migránst keresi egész Németország, gyilkossággal vádolják

A düsseldorfi rendõrség nagy erõkkel keresi azt a 44 éves iráni férfit, aki a gyanú szerint agyonszúrta német szomszédnõjét. Egyesek szerint a férfi hónapok óta zaklatta áldozatát.

Hagyj békén, nem csináltam semmit!

– erre a kétségbeesett kiabálásra és sikoltozásokra lettek figyelmesek a szomszédok egy düsseldorfi társasházban hétfőn reggel. A bejárathoz siető szomszédok azonban már csak azt látták, hogy a 36 éves Anna S. az ajtó előtt fekszik, és erősen vérzik, a helyszínről pedig egy kék ruhás férfi szalad el. Hiába tettek a szemtanúk szorítókötést a sebre, Anna néhány órával később meghalt a kórházban.

A hatóságok kikérdezték a társasház lakóit, közülük többen is azt állították, hogy egy közeli újságárus lehet az elkövető. A rendőrség ez alapján a 44 éves Ali Akbar Shahghalehet-t keresi nagy erőkkel. A gyilkosság indítékáról egyelőre hallgatnak a nyomozók, de egy szomszéd szerint a férfi már hónapok óta reménytelenül üldözte szerelmével az áldozatot.

A Bild című német lapnak sikerült megszólaltatnia a keresett személy bátyját, aki csupán annyit mondott, lehet, hogy a testvére ölte meg a nőt, a fivére ugyanis szellemileg kicsit visszamaradott.

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya