Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.08.05.

Botrány tört ki a kórházban, borzalmasan megkínoztak egy szülő nőt Kaliforniában

Nem adtak érzéstelenítõt a nõnek császármetszéskor, és még le is kötözték.

A 26 éves édesanya, Delphina Mota beperelt egy kaliforniai kórházat, mert amikor gyermeke szülésekor császármetszést végeztek rajta, egész végig mindent érzett, horrorisztikus fájdalmai voltak – írta a The Sun.

Várandóssága 41. hetében került be a kórházba, ahol a szülés beindítása után epidurális érzéstelenítést kapott. Később azonban nagyon alacsony lett a vérnyomása, emellett a magzat szívhangja sem volt hallható. A szülész ekkor döntött a sürgősségi császármetszés mellett, sőt azt is elrendelte, hogy kötözzék le Motát.

Nem sokkal ezután a fiatalasszony érezte, hogy felvágják a hasát, üvöltött, hogy hagyják abba, amit vőlegénye is hallott a folyosón. A fájdalomtól azonban eszméletét vesztette.

Mint kiderült, hétszer is hívták az aneszteziológust, aki azonban nem reagált, az orvos azonban nem várhatott tovább.

A kis Cali, aki most hét hónapos, egészségesen jött a világra. Mota testi sértéssel és orvosi mulasztással vádolja a kórházat, akik egyelőre még nem reagáltak a vádakra.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat