Létrehozva: 2018.06.08.

Lehetetlen 16 veszélyes dzsihadista kitoloncolása

Az észak-rajna-vesztfáliai menekültügyi minisztérium egy hivatalos megkeresésre kénytelen volt elárulni, hogy jelenleg 16 olyan veszélyes dzsihadista él a tartományban, akiket képtelenek kitoloncolni.

Abszurdnak nevezi a német a hatóságok szerencsétlenkedését. Miközben az állampolgárok biztonságára jelentenek veszélyt az országban tartózkodó dzsihadisták, különböző okokra hivatkozva nem tudják kitoloncolni őket. A menekültügyi minisztérium szerint a szóban forgó 16 ember közül hatnak az irataiból hiányzik az állampolgárságuk megjelölése, így azt se lehet tudni, hogy melyik országban születtek.

További tíz pedig annak ellenére is még az országban van, hogy már lejárt a tartózkodási engedélyük. Õket azért nem toloncolják vissza, mert a hazájukban kivégzés fenyegeti őket. Fontos hangsúlyozni, hogy közbiztonságra veszélyes dzsihadistákat véd a német állam. Ilyen például a Bochumban élő Sami Ben Mohamed A. is, aki korábban Oszáma bin Láden személyi testőre volt - írja a bild.de.

Bár a titkosszolgálatok állandó felügyelet alatt tartják ezeket az embereket, még így sem lehet kizárni, hogy a jövőben nem fognak merényleteket elkövetni.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nocsak, még a Le Monde szerzője is elugrott a közeli Debrecenbe, hogy megcsodálja Magyar Pétert

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt