Létrehozva: 2018.06.26.

40 milliós számlát kapott kíváncsi fia miatt a gyanútlan anyuka

Az izgága kisfiú egy kiállított szobrot tört össze. Mint kiderült, a mûtárgynak horribilis az ára...

Szerző Gaál József

Sarah Goodman amerikai anyukának kicsivel kevesebb mint 40 millió forintnak megfelelő kártérítést kell megfizetnie dollárban, amiért 5 éves kisfia véletlenül összetört egy nagy értékű műalkotást egy kiállító- teremben az Egyesült Államokban található Kansas Cityben - írja a Mirror.

Sarah egy esküvő megszervezése miatt tartózkodott az épületben, épp indulni készült gyermekével, amikor megtörtént a baj. Az anyuka 5 éves fia vele egykorú gyerekekkel játszott a folyosón, amikor megtetszett neki a térben kiállított üvegszobor. Megállt előtte, felmászott a talapzatára majd megtapogatta az installációt, ami ettől a földre zuhant és összetört.

A kellemetlen eset után egy hónappal Sarah egy váratlan üzenetet kapott egy biztosítótársaságtól, hogy a szobrot értéke miatt a kiállítótermet 132 ezer dolláros  (átszámítva nagyjából 40 millió forint) kárt érte, és ezt neki kell teljes egészében megfizetnie. A levélben Kansas állam egyik törvényére hivatkoztak, mely kimondja, hogy egy fiatalkorú összes tettéért az őt felügyelő legközelebbi hozzátartozója felel.

"A fiam valóban összetörte azt a szobrot, de abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen drága műalkotást jobban kellett volna őrizni. Nem akarom alábecsülni a szobor értékét, de ennyi pénzt nem vagyok hajlandó és nem is tudok kifizetni érte."

- fogalmazott a helyi sajtónak Sarah Goodman, aki azt is elárulta, hogy biztosan bíróságra viszi az ügyet, mert családja teljesen belerokkanna ha kifizetnék a keletkezett kárt.

A szóban forgó üvegszobor egyébként a Aphrodite di Kansas City nevet viseli és Bill Lyons művész alkotása, aki majdnem két év alkotói munkát fektetett a műbe.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Savval öntötték le, életveszélyes állapotban van a válogatott focista

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette