Létrehozva: 2018.05.06.

Simogatás, tapizás, maszturbálás a vonatok fülkéiben

A félelem vonatai Olaszországban. Színesbõrû bevándorlóktól rettegnek a nagyobb városok környékén utazó nõk, különösen este kilenc után.

Már katonák kellenének a vonatokra, annyi atrocitás éri az utasokat és a kalauzokat – írta Paolo Grimoldi a Liga párt  képviselője, nyílt levelében a belügy és hadügyminiszternek bő egy hónappal ezelőtt. Akkor derült ki, hogy Lombardia
kormánya a saját költségvetéséből magán biztonsági szolgálatot működtet a vonatokon, de ez messze nem elég.

A “más kultúrákból” érkezett férfiak minden nagyobb olasz város környékén gyakorta ugranak rá a fülkékben egyedül utazó nőkre, erőszakkal simogatják és ölelgetik őket. Nem egy esetben mutogatják azt, amijük van, sőt olykor maszturbálni is kezdenek a nekik tetsző nők
jelenlétében.

A Roma-Ancona vonalon előfordult, hogy egy nigériai, máskor pedig egy iráni bevándorló elől próbáltak megmenekülni a megtámadott nők, úgy, hogy végigfutottak a vonaton, amíg az meg nem állt egy állomáson.

Bolzano környékén hiába kaptak el egy notórius mutogatós és maszturbálós marokkói férfit a vonaton, a bíró azzal engedte el, hogy 2016 óta a nyilvános maszturbálást már nem bünteti az olasz törvény.

Az elmúlt héten a Velencéből Bécsbe induló vonaton egy osztrák-olasz lányt támadt meg egy afrikai migráns. A nő addig rohant a vonaton, amíg a kalauz saját fülkéjébe nem ért és oda már nem merte követni a támadója.

Az olasz állam nem érzéketlen ezekre a cselekedetekre. A vasúti rendészek a statisztikák szerint tavaly 1255 főt letartóztattak és további 8963 szabadlábon lévő támadó ügyét vizsgálják. De ez úgy tűnik, nagyon kevés.

“Este 21:00 óra után nem érzed magad biztonságban" - mondja Antonella.

"Anarchia van a vonatokon" - teszi hozzá Sara. - A támadók felszállnak a vonatokra és azt csinálnak, amit akarnak. Sok ember drogot vesz a fedélzeten, majd ott hagyja a fecskendőket az üléseken."

Az IlGiornale teljes videója itt nézhető meg olasz nyelven.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve