Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.03.

Friss! Júniusban ismét választások lehetnek Olaszországban!

A márciusi választások után a két középjobb párt nem tudott megegyezni. Most mindketten állnak az új választás elé. Ha ezt a javaslatot elfogadja az államelnök, új választások lesznek júniusban.

Magyarország érdeke is, hogy minél előbb legyen új olasz kormány. Amíg ez nem történik meg és nem lesznek új, az eddigieknél szigorúbb törvények, addig minden nap újabb és újabb bevándorlók érkeznek Itália kikötőibe, Afrikából és részint a közel-keletről is.

A márciusi választások után logikusnak tűnt, hogy összefog a két jobbközép párt, a Liga és az 5 Csillag Mozgalom, az eddig kormányzó Demokrata Pártot pedig ellenzékbe küldik.

Igen ám de a Liga ragaszkodott ahhoz, hogy szövetségese, a Berlusconi által fémjelzett Forza Italia is részt vegyen a kormányban.

Ezt pedig az 5 Csillag Mozgalom erőteljesen elutasította, lévén, hogy ők annak idején éppen Berlusconi korábbi kormányzása ellen jöttek létre.

Mivel ezt a patthelyzetet nem tudták feloldani, azt üzente Luigi di Maio az 5 Csillag Mozgalom pártelnöke Matteo Salvininek, a Liga vezérének, hogy kérjék meg együtt Sergio Mattarella államelnököt, hogy írjon ki új választásokat minél hamarabb, ha lehet már júniusban.

Salvini ezt korábban egyszer elutasította azzal, hogy a választók már döntöttek, habár a Liga által elért 37 százalék mégsem volt elegendő az önálló kormányzáshoz, mert ahhoz 40 százalék kellett volna.

Az Ansa olasz hírügynökség szerint Salvini most mégis örömmel fogadta ezt a javaslatot, különösképpen, hogy időközben két regionális választáson is legyőzték az 5 Csillag Mozgalmat. Úgyhogy az államelnökön a sor, aki bármikor kiírhatja a megismételt
választást, amelyen a Liga talán eléri az általa hőn óhajtott 40 százalékot és együtt kormányozhat a Forza Italiával.

origo.hu

A verőcei hajóbaleset újabb áldozatát találták meg vasárnap

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

borsonline.hu

Megszólalt a kapitány a verőcei tragédiáról: ezt látták a szállodahajó fedélzetén a végzetes ütközés előtt – videó

vg.hu

Ezek a világ legértékesebb macskafajtái

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

vg.hu

Verőcei hajóbaleset: újabb áldozatot talált a rendőrség

ripost.hu

"Kamu az egész, amit képvisel" – páros lábbal szálltak egykori rajongói Horváth Grétába

mindmegette.hu

Szórakoztató gasztroműsort indított Tóth Andi – sütisütéssel kezdte az évadot

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Óráink vannak hátra: a fél országra kiadták a riasztást, brutális, ami közelít

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

180 fokos fordulatot vett az EU, megállíthatatlanul sodródunk a háború felé

KÜLFÖLD

Metteo Salvini kiosztotta a háborúpárti nyugati vezetőket

KÜLFÖLD

Nagy Britanniában ismét bevezetnék a kötelező sorkatonaságot

KÜLFÖLD

Késelő sebesített meg több embert a lyoni metróban

KÜLFÖLD

Leesik az állad, ha meglátod az európai fagyiárakat