Létrehozva: 2018.04.14.

Jó üzletet kötöttek a kölni politikusok a migránsokkal...

6 hónap alatt 60 millió nem rossz bevétel. Még "humanitárius" okokból sem az. Két CDU politikus volt benne a mutyiban, de lebuktak.

Miért éri meg egy CDU-s poltikusnak a migránsáradat? Erre a
kérdésre ad választ a jobboldali Jungefreiheit. A lap kiderítette, hogy Andrea Horitzky, a kölni CDU igazgatótanácsának tagja,

tavaly október óta menekültszállásként működteti saját tulajdonában álló kis hoteljét, ahol jelenleg 31 bevándorló él.

Egy bevándorló után 35 eurót kapott naponta, azaz havonta 32500 eurós bevételre tett szert.

Ez magyar pénzben számolva október óta mintegy 60 millió forint.

Horitzkynak a mutyiban alighanem segített a szintén CDU-s Hans-Werner Barts polgármester is, aki az épület ilyen
jellegű felhasználására adott engedélyt.

Miután az ügy kipattant, a kölni pártszervezet is vizsgálódni kezdett. „Horitzky hazudott a CDU-nak. Amikor országgyűlési képviselő akart lenni, csak annyit mondott, hogy egy hotelt üzemeltet, de menekültekről szó sem volt – nyilatkozta párt egyik helyi vezetője.

Most mindkét politikust felelősségre fogják vonni. Andrea Horitzky most azzal védekezik, hogy mindezt csak emberiességi, humanitárius megfontolásokból tette…

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta