Létrehozva: 2018.04.01.

Ebben a városban ingyenessé válhat a tömegközlekedés

Meglepõ ötlettel állt elõ a francia fõváros polgármestere: Anne Hidalgo ingyenes tömegközlekedéssel javítana Párizs légszennyezettségén.

A szocialista politikus felkérésére tanulmány készült arról, hogyan lehetne csökkenteni a szennyező anyagok kibocsátásán, és javítani a levegő minőségén, és ebből is az derült ki, hogy csökkenteni kéne a párizsi utakon járó autók számán. Ehhez azonban sokkal vonzóbbá kéne tenni a tömegközlekedést is – és Hidalgo szerint erre a díjmentesség a legjobb megoldás.

 

„A tömegközlekedés fejlesztéséhez nem elég, ha csak még kényelmesebbé, rendszeresebbé és kiterjedtebbé tesszük a járatokat és az útvonalukat, hanem a díjtáblázat újragondolása is szükséges”

– nyilatkozta a polgármester.

Az ötletnek azonban nem örült mindenki: a tömegközlekedési hatóság vezetősége szerint ezt az elképzelést az adófizetők sínylenék meg a legjobban. Hiszen ha a jegy- és bérleteladásból már nem lesz többé bevétel, akkor más fenntartási forrást kell keresni – ez pedig az adóemelés lehet. E nélkül ugyanis nem lehetne fenntartani a hálózatot, és Hidalgo pont ellentétes célt érne el. Ráadásul a javaslat csak Párizsra terjedne ki, az agglomerációra már nem, akikkel szemben tisztességtelen lenne ez a lépés.

Hidalgo ötlete azonban nem teljesen új: már több német város is fontolgatja a tömegközlekedés ingyenessé tételét, Észtország fővárosában, Tallinnban pedig már most sem kell fizetni érte.

origo.hu

Ez a csapás megfordíthatja a háború kimenetelét?

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

borsonline.hu

Nincs kérdés! Farkas Öcsi lett a magyar TikTok királya

hirtv.hu

Ha Magyar Péter csatlakozik a néppárthoz, akkor csatlakozik a baloldalhoz + videó

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

mandiner.hu

Ilaria Salis visszatért Olaszországba, de mivel „kínzásokat kellett elszenvednie Magyarországon”, így nem jelent meg az őt támogató pártok összejövetelén

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

travelo.hu

Ezekben a hazai romantikus parkokban úgy érezheted magad, mint egy Bridgerton-szereplő

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

ripost.hu

Két tudós tálalt ki az idegenekről: kiderült, hol rejtőzködnek - közelebb, mint gondoltuk!

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Putyin békeajánlatot tett Ukrajnának, ezek a feltételei

KÜLFÖLD

"Gyerek volt" – Felfoghatatlan tragédia, unokáját gyászolja a nagymama

KÜLFÖLD

Pánik a magyarok kedvenc üdülőhelyén: sorra kerülnek elő az eltűntek holttestei

KÜLFÖLD

Borzalmas hólyagokat okoz, ezt a növényt soha ne érintsd meg!

KÜLFÖLD

Kifütyülték Rod Stewartot, miután Zelenszkij fotója előtt tisztelgett