Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2018.03.01.

Újabb fejlemények a brutálisan meggyilkolt freiburgi lány ügyében

Kegyetlen gyilkosság rázta meg Németországot 2016. október 16-án. Azon az éjszakán egy Hussein K. nevû migráns megerõszakolta, majd hagyta meghalni a 19 éves német Maria L.-t, aki egy freiburgi egyetemen végezte tanulmányait.

Hussein K. büntető pere 2017. szeptember ötödikén kezdődött, és azóta szinte nem telt el úgy tárgyalási nap, hogy ne derült volna ki valami újabb hazugság a gyilkos múltjából. Legutóbb például az a szakértői vélemény hangzott el a bíróságon, hogy Hussein K. szándékosan hagyta meghalni védtelen áldozatát. A boncolás során ugyanis nagy mennyiségű vizet találtak a 19 éves Maria L. tüdejében, ami egyértelműen arra utal, hogy a brutális nemi erőszakot követően még lélegzett, vagyis élt a diáklány.

A könyörtelen migráns korábban azt állította, megfojtotta áldozatát, akit ezt követően hasra fektetve belecsúsztatott a Freiburgot kettészelő Dreisam folyóba. Ez a vallomás most megdőlt: ha a migráns nem rakja a folyóba az eszméletlen testet, akkor a lány túlélhette volna a támadást.

A kórboncnok jelentéséből az is kiderül, hogy a lány nyakán bevérzéseket találtak, ami arra utal, hogy Hussein K. a szexuális aktus közben fojtogatta a lányt.

A vádlott egyébként ezt korábban elismerte, ahogy azt is, nagy erővel próbálta befogni a lány száját, hogy ne tudjon sikítani. Ebből egyébként arra lehet következtetni, hogy az áldozat a fojtogatást követően vesztette eszméletét. A szakértő úgy véli, hogy Hussein K. szándékosan hagyta megfulladni Mariat, mivel a lány légzése még akkor is felismerhető lehetett, amikor nem volt magánál.

 

Nem ez volt az első erőszakos támadása

A rendelkezésre álló információk szerint Hussein K. már 14 évesen is meglehetősen agresszív volt. A dokumentációk szerint a tinédzser korú Hussein K. még Afganisztánban megerőszakolt egy 12 éves kislányt. Ezt a bűncselekményt viszonylag olcsón megúszta, nem sokkal rá már Görögországban volt, ahol kíséret nélkül érkező menedékkérőként regisztrálták. Korfu volt az egyik köztes állomása, ahol szintén megtámadott egy diáklányt. A görög áldozatát kirabolta, majd egy szikláról lelökte. A diáklány túlélte a 10 méteres zuhanást, a migráns azonban nem értette, hogy miért vették őrizetbe. Később egy rendőr azt mesélte, hogy Hussein K. azzal próbált védekezni, hogy ez csak egy nő volt...

Az őrizetbe vétel ellenére a nemzetközi adatbankba nem kerültek be az elkövető adatai és ujjlenyomata, így a német hatóságok később nem sejthették, hogy kivel állnak szemben.

Az életkoráról is hazudott

Amikor 2013-ban Görögországban regisztrálták a bevándorlót, hivatalos iratok hiányában kénytelenek voltak a görög hatóságok elhinni, amit a férfi mond. Õ azt állította, hogy 1996-ban született, vagyis Európába érkezésekor 17 éves volt, ami egyben azt is jelenti, hogy a Freiburgban elkövetett gyilkosság idején 20 éves lehetett. Ez azért fontos, mert a maga 20 évével még a fiatal felnőttekre érvényes jog vonatkozott volna rá, amely szerényebb büntetést ír elő.

Ám több tanúvallomás és vizsgálat is ellentmondott a férfi életkoráról szól állításnak, és mint kiderült a támadó 22 évesnél biztosan idősebb volt a gyilkosság elkövetésekor. Az egyik tárgyalási napon meghallgatták Hussein K. Iránban élő apjának tanúvallomását, aki azt állította, hogy fia 1984-ben született...

origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya