Létrehozva: 2018.03.08.

Magyarországon is járt az ISIS párizsi irányítója

A 28 éves ISIS-tagot Lengyelországban tartóztatták le. Mobilról indítható robbantásokhoz alkalmas leírásokat találtak nála, valamint hasist, marihuánát és extasyt. A tárgyalás Katowicében kezdõdik.

Egész Európát megrázta a 2015. november 13-án, Párizsban történt terrortámadás, amelynek során 130 ember vesztette életét. A terroristák előbb a belvárosi X. kerületben, a Le Petit Cambodge nevű étterem környékén, majd az onnan nem messze található Bataclan
koncertteremben, később pedig a rue Charonne környékén csaptak le az ártatlanokra.

Forrás: Youtube

Néhány nappal később kiderült, hogy a támadások értelmi szerzője a belga–marokkói Abdelhamid Abaaoud volt, aki ellen hajtóvadászatot indított a francia rendőrség, és Párizstól északra, Saint-Denis településen egy tűzharc során lelőtték.

A férfinak több tanácsadója is volt. Az egyiküket, a szintén marokkói származású, a Casablancában született Mourad T.-t Lengyelországban kapták el 2016-ban, és most kezdődik el a bírósági tárgyalása Katowicében.

A 28 éves férfi 2014 és 2016 között kapcsolatban állt az Iszlám Állammal. Először 2014-ben találkozott Abaaouddal, a törökországi Edime városában, ahol más ISIS-terroristákkal is tárgyalt, közöttük Amghar Sufyannal és Khalid Ben Larbival. E két terroristát 2015-ben a belgiumi Verviers-ben egy tűzharcban megölték.

Mourad T. szíriainak adta ki magát és hamis papírokkal, “kiskorúként”, több különböző néven járt-kelt az EU több országában, így Ausztriában, Görögországban, Szerbiában és Magyarországon is.

2015. február 7-én érkezett Ausztriába, majd Lengyelországba utazott, ahol 2016. szeptember 6-án letartóztatták. A média szerint a CIA figyelmeztette a lengyel hatóságokat Mourad T. érkezésére – írta a Lavenir.net. A cikkből nem derült ki, hogy mit is keresett a ISIS-nek
dolgozó marokkói Lengyelországban, mindenesetre ez most az első olyan tárgyalás lesz, amelyen lengyel bíróság fog ítélkezni az Iszlám Állam egy tagja fölött.

A férfinak elég hosszú a bűnlajstroma. Hasist, marihuánát és extasyt, a mobiljában pedig bombakészítéshez, mobilról indítható robbantásokhoz alkalmas leírásokat is találtak  a nyomozók, konkrét célpontokkal. Az okmányhamisításért külön vádolják,
azért további 3 évet kaphat. Az lengyel törvények szerint alapesetben 6 hónaptól 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

origo.hu

Látni kell a madridi Bajnokok Ligája-dráma fő pillanatait!

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány