Létrehozva: 2017.12.26.

Megszületett a jóslat: ez vár ránk 2018-ban

Hatalmas gazdasági fordulatot és az ûr újabb területeinek meghódítását tartogatja a következõ év Baba Vanga szerint.

A vak bolgár jósnőt tartják a Balkán Nostradamusának, korábban már megjósolta a 9/11-es terrortámadást, a Brexitet, az Iszlám Állam felemelkedését, vagy éppen azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke színes bőrű lesz. Így látomásainak komoly ereje van, de az egyik jövő évre vonatkozó jóslatát mégis kételkedve fogadják.

 

Baba Vanga szerint ugyanis 2018-at két esemény fogja meghatározni: Kína válik a világ első számú gazdasági hatalmává, a Vénuszon pedig újfajta alternatív energiaforrást fedezünk fel, amelyet a későbbiekben tökéletesen ki is tudunk használni.

A jósnő 1996-ban halt meg 85 éves korában, de jóslatai 85 százaléka a későbbiekben megvalósult. Kína esetében akár igaza is lehet, hiszen az ázsiai ország gazdasága folyamatosan fejlődik, egyre nagyobb eredményeket érnek el, míg az amerikai gazdaság növekedése némiképp megtorpanni látszik. Gazdasági kutatóintézetek szerint sem kizárható, hogy 2018-ra a kínai GDP meghaladja az amerikait.

A Vénusz esetében viszont lehet, hogy tévedett a jósnő, ugyanis jelenleg nincs tervben, hogy űrmissziót küldenének a bolygóra. Viszont a Parker Napszondát 2018 júliusában indítják, és bár a tervek szerint nem a Vénuszon fog landolni, de a bolygó gravitációs vonzását kihasználva közelíti meg a Napot.

Baba Vanga egészen az 51. évszázadig megjósolta, hogy évente mi fogja átformálni a világunkat – tovább azért nem, mert szerinte ekkor ér véget a földi élet.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

A tudósok végre elárulták: ebben az évben találkozhatunk az idegenekkel

mandiner.hu

Német lap: Von der Leyen kétségbeesetten újrázni akar, ezért enyhült meg a szíve a lengyelek felé

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

travelo.hu

Videó: Apró kerecsensólyom fiókák születtek Fejér vármegyében

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Tartósan fájni kezdett a lába, belehalt a 18 éves Oliver: „Nagyon bátor harcos volt”

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve