Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.27.

A zsinagógát és a "fehérek" üzleteit támadják az iszlamista bandák

A cenzúrával felérõ "polkorrektség" miatt tudtak a szélsõséges iszlamisták így megerõsödni.

Szerző M.M.

Az angliai Bradfrodban egyre súlyosabb problémát okoznak a no-go zónák. Az ottani zsinagógát és a „fehérek” üzleteit kővel dobálták be ázsiai bandák. Az egyik helyi vezető szerint katasztrófa felé sodródik a város.

Bradfordi politikusok szerint az etnikai szegregáció, az elbukott integráció és a túlzott politikai korrektség tragikus következményei miatt szinte élhetetlen az egykor virágzó angliai város – írja a breitbart.com.

Nem nagyon mernek a helyiek erről nyilvánosság előtt beszélni, mert félnek a következményektől.

Bárki, aki korábban szóba hozta a tűrhetetlen állapotokat, azt egyből rasszistának bélyegezték, így inkább hagyták a problémát növekedni. Erről egy tanulmány is készült, melynek szerzője Dame Louise Casey, a King’s College London professzora most újra elmondta, hogy a cenzúrával felérő „polkorrektség” miatt tudtak a szélsőséges iszlamisták így megerősödni.

Nő az etnikumok közötti megosztottság, egyre súlyosabb támadások érik a helyi fehér lakosságot.

Legutóbb három kocsmát dobáltak meg kővel ázsiai fiatalok. „Csak fehérek üzleteit támadtak meg, egy ázsiai nem volt köztük. 25 éve ennek a jelenségnek még nyoma se volt” – mondta a helyi tanács vezetője, Arshad Husein.

Egyre több helyre nem mernek bemenni a fehérek, de már vannak olyan negyedek is, ahová az ázsiaiak nem mennek szívesen a lehetséges bosszú miatt.

Erősödik az antiszemitizmus, a zsinagógát rendőrök védik a szélsőséges iszlamistáktól.

Vanda Greenwood helyi politikus szerint a nők félnek a környéken kísérő nélkül az utcán közlekedni, főleg a különböző ázsiai bandáktól zaklatásaitól tartanak. A környékbeli lányok már szórakozni se jönnek Bradfordba, inkább a távolabbi, de biztonságosabb Leedsbe járnak át.

Szerző M.M.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak