Létrehozva: 2017.11.24.

Mint a filmekben: 38 év után szabadult az ártatlan férfi

A kettõs gyilkossággal vádolt férfi végig hangoztatta, hogy ártatlan, de a bíróság nem hitt neki - csak egy visszavonult nyomozó.

70 éves korában hagyhatja el a lancasteri börtönt a kaliforniai Craig Richard Coley, akit ex-barátnője és annak 4 éves kisfia meggyilkolásáért ítéltek tényleges életfogytiglanra. Coley rezignáltan fogadta az új ítéletet, de az őrök szerint a férfi mindig is nyugodtan, érzelemmentesen viselkedett, soha nem volt konfliktusa a börtönben, ahol mintarabnak számított.

 

A férfit még 1978. november 11-én tartóztatták le, miután holtan találták a 24 éves Rhonda Wichtet és 4 éves kisfiát, Donaldot Simi Valley-i otthonukban. A nőt kötéllel, míg a gyereket puszta kézzel fojtották meg, a gyanú pedig rögtön Coley-ra terelődött, akivel nem sokkal korábban szakított a nő. Bár a férfi egyszer sem mulasztotta el, hogy ártatlanságát hangoztassa, az esküdtszék végül bűnösnek találta.

Egy nyomozónak azonban már akkor gyanús volt az eset, de majd’ 40 évet kellett várnia arra, hogy mások is támogassák a vizsgálat újrakezdését. A lelkes rendőrök végül DNS-tesztet végeztek a begyűjtött bizonyítékokon – az akkori technikai felkészültséggel erre 1978-ban még nem volt lehetőség. Coley DNS-ét sehol nem találták a kötélen vagy az áldozatok ruháját, viszont egy ismeretlenét igen. Az illetőt még nem azonosították, de ezzel megállapították, hogy Coley valóban ártatlan.

Az új nyomozást végző rendőrök azt mondták, alig várják, hogy kezet rázhassanak a szabadon bocsátott férfival, és elnézést kérhessenek tőle az elmúlt 38 év szenvedéseiért.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

"Egyetek nyugodtan" - Balogh Edina bikinis fotójától felforr a levegő!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az egész országot sokkolta: csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 14 éves lány

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között