Létrehozva: 2017.11.01.

Durva videó érkezett a New York-i támadásban összetört iskolabuszról

Az amerikai városban kedden történt merénylet, az emberek közé hajtó autó pedig egy iskolabuszt is eltalált.

A terrortámadásban nyolc ember vesztette életét és tizenöten megsérültek, amikor a kisteherautó az emberek közé hajtott, majd egy arra járó iskolabuszba csapódott. A busz szinte teljesen összeroncsolódott:

A támadó a merénylet után menekülni kezdett, de a rendőrök meglőtték, és elkapták a 29 éves Sayfullo Saipovot, aki jelenleg is kórházban van. Saipov 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba Üzbegisztánból.

Az áldozatok között öt argentin turista is volt, ők ünnepelni érkeztek New Yorkba. Az egyik halálos áldozat pedig egy belga nő volt.

Az esetről már Donald Trump amerikai elnök is véleményt nyilvánított, azt írta Twitterre, hogy egy "nagyon beteg és zavart ember" támadhatott - írja a Telegraph.

origo.hu

Megszólalt a Veszprém horrorsérülést okozó magyar válogatott kézilabdázója

ripost.hu

"Ez egyszerűen kínos" – Megalázó helyzet, az erdő fái tövében végzik dolgukat a női focisták

borsonline.hu

"Nem épp a legjobb választás" – többen kiakadtak a terhes Kulcsár Edina friss fotóján

hirtv.hu

Bayer show – Szentkirályi Alexandra: az embereknek elegük van abból a káoszból, amit Karácsony teremtett + videó

ripost.hu

Visszatért a polcokra a Lidl slágerterméke, amire régóta vártak a vásárlók– ráadásul olcsóbban

magyarnemzet.hu

Az orosz külügy csattanós választ küldött Amerikának az orosz–ukrán háborúban

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

travelo.hu

Ide utazz ezen a nyáron, a csillagjegyed alapján – 2. rész

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Teljes útzár: buszbaleset történt, ezekben a percekben is tart a mentés

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

180 fokos fordulatot vett az EU, megállíthatatlanul sodródunk a háború felé

KÜLFÖLD

"Azt hittem, elveszítem" - műtét közben állt le a szíve, kétszer halt meg majdnem az anyuka

KÜLFÖLD

Metteo Salvini kiosztotta a háborúpárti nyugati vezetőket

KÜLFÖLD

Nagy Britanniában ismét bevezetnék a kötelező sorkatonaságot

KÜLFÖLD

Késelő sebesített meg több embert a lyoni metróban