Létrehozva: 2017.09.19.

Veszélyesek lehetnek a megözvegyült terroristafeleségek?

Vérszomjas, veszélyes idõzített bombák vagy csalódott, a családjuk után vágyakozó nõk az Iszlám Állam harcosainak feleségei?

Ahogy halad Rakka ostroma, egyre több terrorista családja menekül el a kalifátus fővárosából. A szíriai hadsereg azonban elkülöníti a menekülttáborokban a dzsihádistafeleségeket és gyerekeiket, mert nem lehet tudni, kaptak-e olyan utasítást férjeiktől, hogy amint lehetőségük van rá, öljenek.

 

A Rakkától 75 kilométerre fekvő Ain Issa táborában, egy háromszobás kis épületben jelenleg 16 terroristafeleség és 32 gyerekük él. A nők többsége külföldi, és mind arra várnak, hogy hazajuthassanak. Erre azonban kicsi az esélyük.

Az elkülönített barakkban libanoni, holland, török és marokkói-francia nők is élnek a szíriaiak között. Mind azt mondják, hogy csalódtak: vagy a férjükkel együtt csatlakoztak az Iszlám Államhoz, vagy még hajadonként, saját elhatározásukból jelentkeztek a terrorszervezethez, de hamar kiábrándultak a kalifa eszméiből. A többségük legalább egyszer megözvegyült az elmúlt években, de az Iszlám Államnál nem marad sokáig férj nélkül egy nő: szinte azonnal újra házasságra kényszerítették őket, hogy újabb tagokat szülhessenek a terrorszervezetnek. A legtöbb nőnek több férfitól született gyereke, és egyáltalán nem szomorúak, hogy már megözvegyültek.

A táborból nehezen szabadulhatnak, mivel nincsenek irataik, és nem is tudják bizonyítani, hogy nem voltak tagjai a terrorszervezetnek, így ha haza is jutnak, rögtön börtönbe kerülnek. Az ötödik gyerekével várandós, libanoni Nour azonban hamarosan hazatérhet – ezt a többi feleséggel együtt egy csirke levágásával fogják ünnepelni. Az egyik szíriai nő elhúzza az ujját a csirke nyaka előtt:

„Végezzük ki az Iszlám Állam stílusában.”

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt