Létrehozva: 2017.08.15.

Sem az ülőke, sem a WC nem nézhet Mekka felé!

Bár itt nincs is európai értelemben vett ülõke, inkább guggolókának nevezhetjük. A muzulmánok érzékenységére Kölnben nagyon vigyáznak!

Hogyan kedvezzünk a szükségüket végző iszlám vallású
bevándorlóknak?
Eme égető kérdésre Kölnben megtalálták a helyes választ. A városban ugyanis éppen egy kulturális központ felújítása zajlik.

A tulajdonosok pedig úgy döntöttek, hogy a bevándorlóknak kulturálisan-érzékeny WC-t is építenek – írta a Focus.de
A kölniek egyelőre döbbenten állnak a terv előtt, de végülis miért ne?

Ebbe a WC-be majd az megy be aki akar és lesz majd egy illemhely az európai normákhoz ragaszkodók számára is. Aki még nem látott ilyet, annak úgy kell elképzelnie, hogy a WC-ülés helyett egy lyuk van a
földön, körülötte két lábnyom, ezekre lépve és a lyuk fölé guggolva tudjuk elvégezni a dolgunkat. A lyuk mellett még egy öblítő is található, így papír nélkül csupán vízzel lehet tisztálkodni.

A balkáni WC-ként is emlegetett toalett beépítésénél még arra is figyeltek a kivitelezők, hogy

az nehogy Mekka irányába nézzen, ugyanis a muszlim törvények szerint ezzel megsértenék a szent helyet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta