Létrehozva: 2017.07.18.

Elmaradt az esküvője: rászorulóknak adta milliókat érő vacsoráját

Igazán példaértékût tett egy indianapolisi menyasszony.

Harmincezer dollárért, azaz 8 millió forintért rendeltek vacsorát egy indianapolisi menyasszonynak az esküvőjére, amely végül elmaradt. A nő viszont tett róla, hogy ne menjen kárba a sok étel: partit szervezett a rászorulóknak!

Sarah Cummins az Indianapolis Star napilapnak mesélte el történetét. Elmondta, hogy egy héttel a nagy nap előtt fújták le az esküvőt. A szakítás okairól nem árult el részleteket, de annyit elmondott, hogy a szerződésük miatt a vacsorát már nem lehetett lemondani, így a befizetett összeget sem kaphatták vissza - írja az MTI.

170 vendégre rendeltek ételt, amit szerinte vétek lett volna kidobni. Így felvette a kapcsolatot a fedélnélküliekről gondoskodó szervezetekkel, és a partira érkező szegényeket ő maga fogadta.

Azt akartam, hogy tudják, legalább annyira megérdemlik, hogy egy ilyen helyen lehessenek, mint bárki más

- mondta.

Az elegáns környezethez illő ruhákat és öltönyöket helyi üzletek és helybeli lakosok adományozták a vendégeknek. A nőnek három nyoszolyólánya, illetve az édesanyja és nagynénjei is segítettek a rendezvény lebonyolításában. A vendégek, nagy örömükre, az esküvői tortát is elfogyaszthatták. A volt menyasszony azt sem titkolta, hogy az esküvői költségek nagy részét az exvőlegénye, Logan Araujo fedezte, akinek szintén nem volt ellenvetése a jótékony célú felajánlás ellen.
 

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt