Létrehozva: 2017.06.05.

A mészárlás előtti utolsó órák: megszólalt a londoni terrorista szomszédja

Euforikus állapotban volt az öldöklés elõtt az Arsenal mezes dzsihadista.

Felszabadult és boldog volt a hét halálos áldozatot követelő terror előtt az Arsenal mezes dzsihadista. Még az izgalmát sem tudta leplezni, úgy kérdezgette a szomszédját, tudja-e, hogyan kell furgont bérelni és vajon mennyibe kerülhet.

A szomszéd azt is elárulta, a férfinak két gyermeke van, és a KFC-nél és a Londoni Közlekedési Vállalatnál dolgozott. Tehát már évek óta a metrókért és a buszokért felelt, ismerte a teljes hálózatot.

"Euforikus állapotban volt, úszott a boldogságtól. Megrázta a kezem és elköszönt. Aztán megláttam a képeket. A támadó a földön ugyanolyan mezt viselt, mint ő. Felismertem. Tudtam, hogy ő az" - nyilatkozta a szomszéd.

A szomszéd azt is elmondta, nagyon megdöbbent, hogy terrorcselekményt hajtott végre a 27 éves férfi. Már három éve ismerték egymást, többször beszélgettek, és mindig is kedves férfinak tartották a környékbeliek is.

Többi szomszéd is tudta, hogy muszlim volt, de szerintük nem az elvakult módon. A nőkkel egyáltalán nem érintkezett, levegőnek nézte őket, de a férfiakkal szívesen leállt beszélgetni.

Szombat este egy fehér furgon gyalogosokat ütött el a London Bridge-en. A jármű ezután a Borough Market piachoz hajtott tovább, ahol három férfi kiszállt és sok embert megkéselt. Az elkövetőkkel a rendőrség végzett. A merényletben hét ember meghalt, 48-at kórházba szállítottak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok