Létrehozva: 2017.03.03.

"Vérben fürdetjük az országotokat!" - üzenik a terroristák

Az Iszlám Állam újabb kivégzéses videóban jelölte meg következõ célpontját: Kínát.

A horrorisztikus videón egy gyerekkatona lő fejbe egy foglyot, majd a fiú közli: Kínában vérfolyókat fognak maguk után hagyni. A kisfilmet egy égő kínai zászló képével „színesítették”.

 

A hadüzenetet valószínűleg Irakból küldték, és a videó egyben propagandacélokat is szolgál: a terroristák ezzel buzdítják a kínai ujgurokat a háborúra. A kínaiak már hosszú évek óta a muszlim, szeparatista ujgurokat teszik felelőssé az erőszakos támadássorozatokért, ezért a kisebbségi csoport a kezdetektől fogva vevő volt az Iszlám Állam hívó szavára. Nem meglepő, hogy Kína is felkerült a célpontok listájára.

Egy amerikai kutatóintézet szerint legalább 100 ujgur csatlakozott már a terrorszervezethez – a kínai becslések azonban sokkal magasabbra teszik ezt a számot.

origo.hu

Újraszámolták a szavazatokat Győrben - itt a végeredmény

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

metropol.hu

Stana Alexandra vele romantikázott a Balatonon

magyarnemzet.hu

Őrjöngenek a dühtől a németek a magyarok elleni bíróküldés miatt

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

hirtv.hu

Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

travelo.hu

Mostantól gyorsabban juthatsz ki Ferihegyre

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Putyin békeajánlatot tett Ukrajnának, ezek a feltételei

KÜLFÖLD

"Gyerek volt" – Felfoghatatlan tragédia, unokáját gyászolja a nagymama

KÜLFÖLD

Pánik a magyarok kedvenc üdülőhelyén: sorra kerülnek elő az eltűntek holttestei

KÜLFÖLD

Borzalmas hólyagokat okoz, ezt a növényt soha ne érintsd meg!

KÜLFÖLD

Kifütyülték Rod Stewartot, miután Zelenszkij fotója előtt tisztelgett