Létrehozva: 2017.03.17.

Európában is van egy Trump, méghozzá nő

Sokan azt gondolták eddig, hogy a francia Nemzeti Front elnöke, Marine le Pen, vagy a holland Szabadságpárt vezetõje, Geert Wilders lehet Európa Donald Trumpja. Egy új Facebook bejegyzésbõl azonban kiderült, hogy erre a legnagyobb eséllyel egy dán miniszter asszony pályázik...

A hatalmon lévő dán jobboldali kormány integrációért és lakhatásért felelős miniszteréről, Inger Stojbergről egy tortával pózol, amin egy dán zászló és egy ötvenes szám látható. A miniszter asszony azonban ezúttal nem a születésnapját ünnepelte, hanem azt, hogy ötvenedik alkalommal módosítottak törvényt a bevándorlás ellenőrzésének szigorítása érdekében. Ezt meg kell ünnepelni – írta Stojberg a kép alá.

A kommentelők támadni kezdték a politikust, aki szerintük nem is a migránsok beilleszkedését segíti, hanem annyira megnehezíti a dolgukat, amennyire csak lehet. A dán politikus semmilyen kivetni valót nem lát a posztban, szerinte ez pont akkora vitát váltott ki, mint amekkora párbeszédre szükség van a migráció témájában.

Stojberg volt az például, aki bevezette Dániában az úgynevezett ékszertörvényt. A rendelkezés lényege, hogy a migránsoknak muszáj minden 10 ezer dán korona ( kb. 400 ezer forint) feletti pénzösszeget vagy értéktárgyat leadni a dán hatóságoknál. Ez alól kivételt képeznek a mobilok és a jegygyűrűk. A politikus akkor azt nyilatkozta, hogy így legalább a bevándorlók is hozzájárulnak a menekültkérelmük költségeihez.

A hivatalos dán statisztikák szerint egyébként 2016-ban összesen 6235 menedékkérelmet nyújtottak be a hatóságokhoz.

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

life.hu

Met-gála 2024: A Bridgerton-sorozat sztárjai is tündököltek

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 megúszós sós pite, amit pillanatok alatt elkészíthetsz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Hat napja voltunk orvosnál” – Édesanyja karjaiban távozott a 15 hónapos Amelia

KÜLFÖLD

Az egész országot sokkolta: csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 14 éves lány

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved