Létrehozva: 2017.03.14.

Élőben közvetítette öngyilkosságát a tini, gusztustalan, amit az anyja tett

Nem elég, hogy az anya végignézte, ahogy lánya végez magával, még folyamatosan gúnyolta is.

A 14 éves Naika Venant élőben közvetítette a Facebookon, hogy felakasztotta magát egy floridai nevelőotthon fürdőszobájában. A lány barátai próbálták lebeszélni, mások pedig gúnyolódtak vele. Azzal vádolták, hogy csak figyelemre vágyik...

A gúnyolódók között volt a lány édesanyja is, aki korábban még a családügyet és a gyermekvédelmi hivatalt okolta. A bírósági tárgyaláson tagadta, hogy élőben látta volna, azt mondta, csak később értesült a történtekről.

A vizsgálati eredmények azonban mást mutatnak...

A hivatal jelentése részletezi, mennyire problémás volt Naika és az anyja kapcsolata. A lány csak öt éves volt, amikor kiderült, hogy az anyja már többször megverte. A gyermek egy alkalommal rejtélyes körülmények között kötött ki egy kórház sürgősségi osztályán, egy másik alkalommal pedig az anyja egy férfi gondjaira bízta, aki étlen-szomjan magára hagyta a kislányt.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt