Létrehozva: 2017.02.26.

Szent háború: leszámol a korrupcióval a Vatikán

Az egyházi államot a kereszténység székhelye mellett a pénzmosás paradicsomának is tartják...

A Vatikán közel két millió eurót fagyasztott be pénzmosás gyanúja miatt a saját bankjában.

Az egyházi állam már évek óta küzd a korrupcióval, 2013 és 2016 között közel 13 millió euró „fagyott meg” különböző számlákon. Ebből 5 ezer számlát tavaly szűrtek ki az illetékes hatóságok.

 

A Vatikán a vádak szerint egyben  pénzmosó paradicsom is, az 1980-as évek óta többször felmerült a gyanú, hogy itt nagy összegek cserélnek illegális úton gazdát.

A „hadüzenetet” még 2010-ben az azóta visszavonult XVI. Benedek pápa küldte a Pénzügyi Információs Hatóság nevében, amelynek elsősorban az volt a célja, hogy megakadályozza az olyan számlák nyitását a vatikáni banknál, amelyet illegális célokra használnának. Ferenc pápa pedig tovább növelte a szervezet hatáskörét, valamint egy európai szervezetnek, a Moneyval-nak is felhatalmazást adott, hogy küzdjön a miniállamban a pénzmosókkal és a terrorizmus finanszírozóival.

A kritikusok szerint  nagyon szép, hogy ennyi szabálytalankodót sikerült kiszűrni – az viszont kevésbé, hogy szinte senkit sem vontak felelősségre...

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

vg.hu

Tompos Kátya a színfalak mögött évek óta küzd a betegségével

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Németország háborús lázban ég, a Bild szerint Putyin már döntött a támadásról

KÜLFÖLD

Háborús pszichózis: újra napirendre került a repüléstilalmi zóna bevezetése Ukrajna fölött

KÜLFÖLD

Szívszorító, hogy éreznek az eltűnt Maddie szülei: most lenne 21 éves a kislány

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben