Létrehozva: 2017.02.15.

75 millióért Te is lehetsz űrturista!

Két év múlva startolhat az orosz ûrturizmus

A Pravda beszámolója szerint Oroszországban hamarosan befejezik az első többször használatos, szuborbitális űrhajó fejlesztését, amelyet kifejezetten az űrturizmus beindítására terveztek. Pavel Puskin, a civil űrutazásokat szervező cég vezetője arról számolt be, hogy az első tesztutakat 2019-re tervezik, de már jövőre elkezdik a nagyjából 200-250 ezer dolláros űrturista-jegyek árusítását.

Az űrturista járatok Oroszországból fognak startolni, és hasonló utat járnak majd be, mint 1961-ben Jurij Gagarin a Vosztok fedélzetén.

A jelentkezőknek amellett, hogy kifizetik a 75 millió forintos fuvardíjat, részt kell venniük egy háromnapos kiképzésen és orvosi vizsgálatokon. A hat utas befogadására alkalmas űrjármű mindössze negyedórát tölt majd a világűrben. Ebből az űrturisták nagyjából 5-6 percet lesznek a súlytalanság állapotában.

Az oroszok egyébként már tavaly bejelentették, hogy 2020-ban egy felújított Szojuz fedélzetén elrepítenének egy csapat űrturistát a Holdra is. Mindezt fejenként nem kevesebbért, mint 120 millió dollárért, azaz 36 milliárd forintért!

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak