Létrehozva: 2016.12.21.

Hány halál kell még? Berlinben is a hatóságok hibáztak!

Az Iszlám Állam egy hónapja már megüzente: kamionnal rendeznek vérfürdõt!

Alig több mint egy hónappal a berlini terrortámadás előtt az Iszlám Állam Twitteren és Facebookon keresztül is arra szólította fel híveit: ismételjék meg a nizzai vérfürdőt! Szerezzenek egy kamiont, amit használjanak fegyverként: hajtsanak bele a tömegbe, annyi áldozatot hagyva maguk után a vértengerben, amennyit csak lehet. Néhány hashtagbe még a Németországra utaló DE nemzetközi jelzést is becsempészték, hogy szűkítsék a támadási területek körét.

 

Ezeket az üzeneteket a német titkosszolgálatok is olvastak, elemezték – és semmit nem tettek. Pedig Nizza után már nem lehetett kérdés, hogy egy ilyenfajta merényletet könnyen végrehajthatnak az elszánt terroristák!

„A mai modern világban kihasználhatjuk a motorizált járművek és romboló képességét. Ha előre megfontolt módon használjuk ezeket, rengeteg áldozatot szedhetünk. Hajtsatok bele nagy sebességgel a hitetlenek tömegébe, zúzzátok agyon a testüket, és vérző áldozatok tucatjait hagyjátok magatok mögött!”

- írták több nyílt fórumon is a terroristák.

Az Iszlám Állam felemelkedése óta folyamatosan használja a közösségi oldalakat arra, hogy tagokat toborozzon és fanatikusoknak adjon ihletet különböző merényletekhez. A titkosszolgálatok hiába figyelik ezeket a csatornákat, azt itt nyert információt nem nagyon tudják helyén kezelni – mint ahogy blokkolni sem tudják ezeknek a megjelenését.

Berlinben nagyjából ugyanaz történt, mint a nyáron Nizzában, ahol egy tunéziai férfi, Mohamed Lahouaiej Bouhlel egy hűtőkocsival hajtott bele a francia nemzeti ünnepet ünneplő tömegbe – 86 embert gyilkolt meg. És hiába érkeztek folyamatosan a hírek arról, hogy a karácsonyi vásárok kitűnő célpontot nyújtanak a terroristáknak, Berlinben sem erősítették meg a bejáratokat. A kamion 60-80 métert gond nélkül megtett a karácsonyra készülő tömegben.

12 ember halt meg a hibák miatt…

 

Rosszkor volt rossz helyen a kamionos?

Lukasz Urban, a lengyel kamionsofőr holttestét a járműben találták meg – halálával kapcsolatban azonban egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot. Az Express úgy tudja, hogy Urban rosszkor volt rossz helyen: hazafelé tartott, mikor megéhezett, ezért megállt egy kebabosnál – itt szúrta ki kamionját az azóta is szökésben lévő tömegmészáros.

Ez azonban újabb kérdéseket vet fel. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, viszont az ilyen véletlenszerűség nem vall a mindent végtelenül alaposan megtervező terrorszervezetre. Vagy előre kifigyelték Urban szokásait, és így a biztos siker tudatában csaphattak le rá a kebabosnál – vagy az elkövető valójában nem volt a terrorszervezet katonája, csak egy fanatikusa. Akinél célba ért a közösségi oldalakon szerteküldött üzenet:

használd fegyverként a kamiont és ölj!

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina

KÜLFÖLD

„Már nem az a boldog, mosolygós kislány” – Ritka csontrákkal diagnosztizálták a 7 éves sportolót

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt