Létrehozva: 2016.10.20.

Lelőtte a fiú az édesanyját inzultáló migránst

A tettest elfogták, most emberölési kísérlet miatt vizsgálati fogságban van.

Olaszországban Róma mellett Milánót és környékét árasztották el leginkább a délről érkező migránsok. A milánói rendőrség tegnap tette közzé egy friss bűnügy képeit és az utcai kamera videóját.

Egy asszony a két fiával békésen sétált a belvárosban, kirakatokat nézegettek, beszélgettek.

Szinte a semmiből került eléjük egy láthatóan részeg marokkói bevándorló, aki sértegetni kezdte az asszonyt. A fiúk persze nem hagyták annyiban a dolgot, a vitából verekedés lett.

A videót a Milanotoday.it oldalán lehet megnézni.

Az idősebb fiú ekkor hazament a 38-as kaliberű pisztolyáért, majd visszarohant a helyszínre és ismételt szóváltás után lelőtte a bevándorlót elszaladt. A marokkói férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A tettes jelenleg vizsgálati fogságban van emberölés kísérlete miatt.

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Azt vettük csak észre rajta, hogy sárgul” – lánya elvesztéséről vallott a magyar színész

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya