Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.25.

A tűzszerészek nagy erőkkel vonultak ki egy gyanús szendvicshez Londonban!

Egy magára maradt szendvics ritka nagy pánikhangulatot okozott a brit fõvárosban!

A brit fővárosban egy magára hagyott, gyanús csomaghoz riasztották a tűzszerészeket. A London Bridge vasútállomáson egy férfi vette észre a rejtélyes papírzacskót, és azonnal értesítette a hatóságokat.

A rendőrség több órára lezárta a környéket. A tűzszerészek hosszas vizsgálat után úgy döntöttek, hogy elszállítani túl veszélyes lenne a csomagot. A helyben történő megsemmisítést választották, és egy célzott robbantással hatástalanították a zacskót!

Az apró detonációt követően mindenfelé szendvicsdarabok voltak, vagyis a veszélyes csomag csak valaki uzsonnája volt.

Egy vonatához siető utas hagyhatta ott.

A helyszínen több emelet magasan pesto- és kenyérdarabok terítették be az épületeket.

Szerencsétlen rendőrökön azóta nevetnek. Hisz végső soron egy szendvics miatt mozgósítottak majdnem  kéttucat embert. Persze a lezárások és a robbantás is indokolt volt, felelősségre vonás nem lesz. A fokozott terror-fenyegetettség miatt London utcáin is növelték a biztonsági személyek számát, és érhető, miért félnek a magányos csomagoktól a civilek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt