Létrehozva: 2016.07.21.

Váratlan fordulat a nizzai vérfürdő előzményeiről!

A francia nemzeti ünnepen Nizzában lecsapó terrorista hónapokon át tervezte a terrortámadást, és legalább öt tettestársa volt - közölte csütörtökön Francois Molins párizsi ügyész.

A szakértő csütörtökön elmondta: négyszázan dolgoznak az ügyön, és jelentős haladást sikerült elérni. Kijelentette: a Franciaországban élő, tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel

támogatóktól és cinkostársaktól

kapott segítséget.

Beszámolt arról is, hogy öt gyanúsított őrizetben van, közben az is kiderült, hogy a merénylő telefonján talált adatok szerint már tavaly tervezni kezdte a támadást.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, július 14-én 84 ember vesztette életét Nizzában, amikor egy merénylő 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva a sétányon ünneplő tömegbe hajtott a nemzeti ünnep alkalmából tartott tűzijáték után. A jármű sofőrje belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt