Létrehozva: 2016.06.28.

Meddig bírják az olaszok? Soha nem volt még ekkora a migránsáradat!

A legnagyobb nyomás már nem a görögökön van, hanem az olaszokon. 12-szer több migráns érkezik a Földközi-tengeren, mint bármelyik másik útvonalon.

Olaszország hamar összeomolhat a migránshullám alatt, ha nem változnak a dolgok, figyelmeztetnek a szakemberek. A Földközi-tenger jelenleg a legforgalmasabb migránsútvonal Európában, ezen az úton 12-13-szor több ember érkezik illegálisan, mint például Törökországból Görögországba. 

Az Unió határellenőrzési ügynökségének elnöke, Fabrice Leggeri elmondta:

még csak az év felénél vagyunk, de már most több migráns érkezett Afrikából, mint bármelyik másik évben.

Leggeri szerint az afrikaiak az éhezés, a munkanélküliség és a véreskezű diktátorok elől menekülnek a nyugati világ felé. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor akár a 300.000-t is elérheti a Líbiából Olaszországba hajózók száma. A legtöbben ugyanis embercsempészek segítségével, túltömött csónakokon érkeznek Európa partjaihoz.

Az elnök azt is elmondta, hogy a balkáni útvonallal már nem számolnak az illegális határátkelők, a statisztikák azt mutatják, hogy egyre kevesebben próbálnak onnan Nyugat-Európába jutni. Az viszont továbbra is kérdés marad, hogy mi lesz a sorsa annak a több százezer migránsnak, akiknek sikerült Olaszországba jutniuk. Az biztos, hogy ott nem maradhatnak, hiszen már így is túlzsúfoltak az ottani hotspotok. A %RIPOST% pedig már korábban megírta, hogy a kvótarendszer sem jelent megoldást a kialakult krízishelyzetre. 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány