Létrehozva: 2016.06.29.

Így robbantotta fel magát a terrorista Isztambulban!

A török miniszterelnök szerint a kezdeti jelek arra utalnak, hogy az Iszlám Állam állhat a kedd esti isztambuli Atatürk repülõtéri merényletek mögött, amelyeknek 36 halálos és 147 sebesült áldozata van. Egy reptéri kamera rögzítette az egyik robbantást.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, lövöldözések és robbantások rázták meg az isztambuli Atatürk repülőteret kedd este, a török miniszterelnök szerint a kezdeti jelek arra utalnak, hogy az Iszlám Állam állhat a merényletek mögött.

Az áldozatok számáról órákon át ellentmondásos adatok szerepeltek a hírügynökségek jelentéseiben. Az AP amerikai hírügynökség a török kormány egy tisztségviselőjére hivatkozva nem sokkal kedd éjfél után még közel ötven halálos áldozatról adott hírt, ám később a tisztségviselő úgy módosította tájékoztatását, hogy

a halottak száma elérheti az ötvenet.

Elmondása szerint az áldozatok döntő többsége török, de akadnak köztük külföldi állampolgárok is. A sebesültek száma szerda reggelre elérte a 147-et.

A szemtanúk és a túlélők elmondása szerint a fekete ruhás férfiak előbb Kalasnyikovokkal lőttek válogatás nélkül mindenkire, majd végeztek magukkal. Az Atatürk nemzetközi repülőtér egyik biztonsági kamerájának felvételén is látszik, ahogy az utasok fejvesztve menekülnek az egyik terrorista elől, aki később fel is robbantja magát.

A videó IDE KATTINTVA érhető el, figyelem: megrázó tartalom!

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

mindmegette.hu

Leragad a szemed ebéd után? Mutatjuk, hogyan kerülheted el a kajakómát!

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány