Létrehozva: 2021.01.02.

Most jelentették be: kancsóban eltemetett baba csontjaira bukkantak

Egy sekély gödörben, körülbelül tíz méterrel az utca szintje alatt találták meg.

Szerző Ripost

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói egy építkezéshez kapcsolódó terepfelmérés kapcsán bukkantak rá egy kancsóban eltemetett baba maradványaira, akit az i. e. 4. évezredben temethettek egy sekély gödörbe, körülbelül tíz méterrel az utca szintje alatt – derül ki a smithsonianmag.com cikkéből.

Már a bronzkortól kezdve rendszeresen temettek el babákat agyagedényben, és ez a gyakorlat egészen a 20. századig folytatódott, de a tudósok továbbra sem tudják, mi lehetett az eljárás célja. Lehet, hogy egyszerű praktikus okokra kell gondolnunk, vagyis arra, hogy szükségét érezték, hogy még halálukban is óvják a törékeny testeket a környezettől, de az is lehet, hogy spirituális magyarázatok is állnak a háttérben.

Ezek szerint például a korsó az anyaméh szimbóluma lehet, így utalás arra, hogy a gyakran a ház alá temetett baba a Földanya méhében találhat új védelemre, vagy az édesanyja ily módon terjesztheti ki rá a védelmét. Talán a halott gyermek anyjának azt a vágyát testesíti meg, hogy halálában is úgy gondoskodjon a gyermekéről, ahogyan az életben gondozta volna.

Az ilyen típusú temetkezések tükrözhetik az ősi társadalmak gyermekekhez fűződő viszonyának változásait is. Az őskor korábbi időszakaiból származó leletek szerint ugyanis úgy tűnt, csak felnőtteket temettek agyagedényekbe, ami arra utalhat, hogy a gyerekeket akkoriban kevesebb megbecsülés övezte, de ez a későbbiekben változhatott.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Megnősül Leblanc Győző fiatalabb fia – "Boldog vagyok, hogy a fiam esküvőjén ott lehetek, és japán unokám lesz"

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat