Létrehozva: 2020.01.25.

Lebukott a kéjenc tanárnő: 6 diákjával is szexelt az iskolában

Furcsa dologgal magyarázta, miért csábította el a 14-15 éves diákjait.

Szerző Ripost

Sajátos védekezés mellett döntött annak a középiskolai tanárnőnek az ügyvédje, akit azzal vádolnak: hat diákjával is lefeküdt, ráadásul az egyikkel egy szexvideót is készített.

A New Jersey-ben élő Nicole Dufault ellen még 2015-ben emeltek vádat, a tárgyalások azonban csak most értek a célegyenesbe, miután csütörtökön a nő vádalku keretén belül bűnösnek vallotta magát három esetben. A vád szerint Dufault 2013 és 2014 között összesen hat, 14-15 év közötti diákját csábította el. Általában az iskola területén feküdt le velük, de egyikkel a kocsijában is együtt volt.

A tanárnő ügyvédje korábban úgy nyilatkozott: “Határozottan hiszem, hogy egyetlen áldozat van csupán, és nem hat, és az az egy áldozat maga Nicole Dufault.” A védő szerint ugyanis a nő megváltozott viselkedése – és így bűnlajstroma is – arra vezethető vissza, hogy nem sokkal korábban volt egy agyműtétje, amely során egy söntöt ültettek be neki, hogy lecsapolhassák a felgyülemlett agy-gerincvelői folyadékot a koponyájából. Ez az agyműtét különösen sérülékennyé, bizonytalanná tette a tanárnőt – emiatt csábított el diákokat.

A hosszú éveken át húzódó tárgyalás a tervek szerint június 8-án zárul, ekkor szabják ki Dufault büntetését. Az már biztos, hogy a vádalku értelmében regisztrálják, mint szexuális bűnelkövetőt, valamint soha többé nem taníthat – írta a Bors.

origo.hu

Az összes légióst és több magyar játékost is elküldött az NB I kiesője

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

mindmegette.hu

Eltűnhet a föld színéről a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

magyarnemzet.hu

Tompos Kátya elénekelte a kedvenc dalát, és ezt most bárki megnézheti + videó

ripost.hu

Ne dobd ki a banánhéjat, mert aranyat ér, mutatjuk, mit kell vele tenni

travelo.hu

Retro hangulatú éjszakai vonat jár Budapestről a horvát és szlovén tengerpartokra

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Tömegkarambol a 7-es főúton, zajlik a mentés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Arany aszteroidát fedezett fel a NASA, nem hiszed el mennyit ér

KOMPOST

Időutazó szellemek léteznek, meg is magyarázta a kutató

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó