Létrehozva: 2019.12.16.

Elsápadtak az orvosok: Ez maradt Julia testében a szülés után

Szegény nem értette, miért nő folyamatosan a hasa a szülés után. Amikor az orvosok megtudták az okát, elborzadtak, majd kamerát ragadtak.

Borzasztó élményben volt része a 34 éves Julia Selinának az egyik szentpétervári klinikán.

Fotó: Profimedia

A fiatal nő második gyermekét várta, természetes szülést kért és először úgy tűnt, hogy minden rendben van. Miután kiderült, hogy a baba bonyolult helyzetben van a méhben, az orvosok úgy döntöttek, császármetszésre van szükség. A fiatal anya beleegyezett. Akkor még nem tudta, hogy milyen kockázatos döntést hozott.

Bár kisfia, Dima egészségesen jött a világra, Julia nagyon furcsán érezte magát a szülés után.

“A hasam elkezdett duzzadni. Még nagyobbra nőtt, mint akkor volt, amikor 9 hónapos terhes voltam. Minden mozdulat szörnyű fájdalommal járt. Aztán nem tudtam még ülni sem” – kezdte a fiatal anyuka, ám az orvosok eleinte csak legyintettek, és azt mondták, hogy ez teljesen normális reakció császármetszés után.

Julia állapota azonban tovább romlott, magas láz gyötörte. Végül úgy döntött, elmegy egy másik klinikára. Nem hitt a fülének, amikor megtudta a vizsgálat eredményét!

Az első ultrahang kimutatta, hogy hatalmas mennyiségű folyadék van a hasában, és valami más is. 5 óra múlva a sebészek eltávolítottak több mint 2,5 liter gennyet a hasából és egy műtős köpenyt.

Fotó: Twitter

Ez maradt Julia testében Dima születése után, így a nő beperelte azt a kórházat, ahol elkövették a súlyos műhibát.

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat