KIAJOBB

Szerző HWK

Létrehozva: 2024.02.16.

„Ez az ami fáj" - extra csodáról beszélt a női pólósok kapitánya a fájdalmas döntő után

A magyar női vízilabda-válogatott 2001 és 2022 után története során harmadszor lett világbajnoki ezüstérmes.

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a dohai világbajnokságon, ahol 8-7-re kikapott az olimpiai bajnok amerikai csapattól. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese parádésan védekezett, de támadásban, főként emberelőnyben többször is labdát vesztett, nem volt kellőképpen hatékony.

MIHÓK Attila
Fotó: Kovács Tamás

Az utolsó pillanatokra tudok gondolni, amikor lövés helyett elpasszoltuk a lehetőséget. Előtte visszajöttünk csodával, ilyen rivális ellen pontosabbnak kell lenni. Nem vagyunk szomorúak, de egy extra csoda összejöhetett volna, ha nagyon picit higgadtabbak vagyunk. Ahogy az amerikaiak lábbal működnek a védekezésben, ahhoz nem vagyunk hozzászokva. Most ezt a meccset elvesztettük, pedig az utolsó pillanatig úgy éreztem, meg lesz... Ezüstérmesek vagyunk egy vb-n, nem túl sokszor adatik meg aranyérmesnek lenni, pedig itt volt karnyújtásnyira nekünk. Ez az ami fáj. Két ötméteres párbajjal jutottunk el idáig, tehát a szerencsére sem lehet panaszunk. 

- mondta a meccs után Mihók Attila társ szövetségi kapitány.

A magyar csapat 2001 és 2022 után története során harmadszor lett világbajnoki ezüstérmes.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt