Létrehozva: 2023.12.22.
Módosítva: 2023.12.22.

Itt az új Szoboszlai, Dániából jöhet következő magyar sztárfocista

Alapember a dán Köbenhavnban Németh Hunor. A mindössze 16 éves futballistának jó esélye van arra, hogy ő legyen az új Szoboszlai Dominik, a két játékos pályafutása között már most sok a hasonlóság.

Nagy öröm érte decemberben Németh Hunort, csapatával, a Köbenhavnnal 6-0-ra kiütötte a Galatasarayt a ifjúsági Bajnokok Ligája utolsó mérkőzésén, ezzel csoportelsőként továbbjutott a legjobb 16 közé. A fiatal magyar tehetség betalált a találkozón, az 58. percben fejjel mattolta a török együttest.

HUN-UZB U17, Németh Hunor
Németh Hunor nagyszerűen fejlődik Dániában Fotó: Micheller Szilvia

A Győrben született Németh egyéves kora óta Dániában él a családjával, így adódott a lehetőség, hogy az ország legnagyobb klubjában játsszon. Még csak 16 éves, de már az U19-es mezőnyben futballozik, a bajnokságban és a BL-ben is alapemberként számolnak vele, idén eddig ebben a két sorozatban összesen 17 találkozón játszott, ezeken pedig négy gólt ért el. Némethet többen már Szoboszlai Dominikhoz hasonlítják, ez pedig nem alaptalan felvetés.

A Liverpool középpályása a kezdetekben szintén külföldön pallérozódott, egészen pontosan a Salzburgnál. Mindkét együttes esetében elmondható, hogy a fiatal tehetségekkel nagyszerűen bánik.  A posztjuk szintén hasonló. Németh a legtöbbször a középpálya közepén futballozik, de a támadásokat jobban szereti segíteni, játszott már irányítót, de a magyar U17-es válogatottban balszélső is volt a májusi hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokságon. Szoboszlaira szintén ezen a három poszton számítottak edzői az eddigi karrierjében.

A két futballista mentalitása és attitűdje újfent egyezik, Németh vezéregyéniségnek számít a pályán, ezt mutatja, hogy a Köbenhavnban és a magyar válogatottban is többször volt már csapatkapitány, az U17-es együttes idei utolsó összecsapásán ő viselhette a karszalagot a Bosznia-Hercegovina elleni 3-1-es siker alkalmával.

És, hogy teljes legyen a kép, a futballpályán kívül szintén van kapcsolódási pont közöttük, ugyanis mindketten az EM Sports ügynökséghez tartoznak. Németh édesapja, Németh Tamás, hasonlóan Szoboszlai Zsolthoz, nagy szerepet játszik a fia életében, Tamás Hunornak a menedzselésével foglalkozik sokat.

 

 

origo.hu

Megmérgezték a TV2 párkeresőjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Május 10-én van Aksaya Tritiya, az év legsikeresebb napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt