Létrehozva: 2023.07.12.
Módosítva: 2023.07.12.

Hétvégén jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő

Vasárnap Csepelen rendezik meg Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből – Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő – nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat első, hajdúszoboszlói állomásáról az SZPCDSE-ECECE és a H-Terasz együttes kvalifikálta a fináléba.

 

Izgalmas mérkőzésekre számíthatnak július 16-án, vasárnap Csepelen a Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjének drukkerei.

SZPCDSE-ECECE – válogatottakkal teletűzdelve

A ceglédberceli SZPCDSE-ECECE csapata rendszeresen részt vesz Budapesten és az ország területén megrendezésre kerülő tornákon, úgy mint: az Országos Minifutball Szövetség – és a Kaminokupa Sport Kft versenyei, a Remontada Kupa-, az Újbuda Liga- és a Pest megyei Szabadidősport Szövetség kiírásai.

Az SZPCDSE-ECECE a döntő egyik nagy esélyese (Fotó: Csudai Sándor/Origo)

„A csapat a 2010-es évek elején alakult ECECE néven Székely József vezetésével, aki jellemzően III. kerületi fiatalokkal szerepelt különböző kispályás rendezvényeken. Ő, és a csapat néhány tagja a mai napig a kerethez tartoznak, ebből is látszik, mennyire szoros ez a kapcsolat. A csapatban megfordultak játékosok az alacsonyabb osztályból érkezőktől egészen az NB1-ben szereplő labdarúgókig. A jelenlegi keretet nagypályán jellemzően alsóbb, megyei osztályokban szereplő játékosok, illetve futsal NB I-es és NB II-es focisták alkotják. Az 5+1-es formáció senkinek nem idegen, év közben rendszeres résztvevője a csapat a szervezett bajnokságoknak, kupáknak” – mondta a csapatról Barabás Miklós, az SZPCDSE-ECECE válogatott játékosa.

Hozzátette, a csapat játékosai korábban ECECE néven 2017-ben kerültek be először a szezon végi országos döntőbe, ahol egy kivétellel minden évben a legjobb négyben tudtak végezni. Később egy virágzó együttműködés keretében a csapat magja összeolvadt a Todor Pet Bau Team Kft. csapatával, 2021-ben országos bajnoki címig jutottak. A döntős részvételt egy évvel később sikerült megismételni, ahol büntetőkkel maradt alul a csapat a rekordbajnokkal szemben. 2022 év végén az együttműködés megszakadt, amit egy új váltott fel: az SZPCDSE és Héregi Mihály úr háttértámogatásának köszönhetően. Azóta a cél nem változott az új felállásban sem. A csapat nagy része 2019 óta a magyar minifutball-válogatott tagja. A jelenlegi keret nagy része most is a válogatottal készül az idei világbajnokságra.

„Az idei év nagyon hosszúra sikeredett, a selejtezős rendszernek köszönhetően a csapat megpróbálta minél több fronton biztosítani a részvételét a Final 4-ba, aminek részét képezi a Magyar Kupa sorozata is. Próbáljuk a tornát egyfajta felkészülésnek tekinteni az Országos Döntő előtt, hiszen a Magyar Kupa döntőben Magyarország nyolc topcsapata fogja képviseltetni magát” – tette hozzá Barabás Miklós.

„A Ceglédberceli Diáksport Egyesületben 1988-óta foglalkozom labdarúgással, mint szakosztályvezető, edző Szabó Pál testnevelő tanárunk halála után választottak meg az egyesület elnökének. Kezdeményeztem az klub nevének megváltoztatását és a néhai tanárunk tiszteletére a bíróságon Szabó Pál Ceglédberceli Diáksport Egyesületként lettünk bejegyezve. Ennek a névnek a rövidítésével, SZPCDSE veszünk rész tornákon, bajnokságokon” – mondta Héregi Mihály.

H-Terasz – a meglepetéscsapat

Az SZPCDSE-ECECE csapatához hasonlóan a H-Terasz együttese is a hajdúszoboszlói állomásról kvalifikálta magát a fináléba, miután a második helyen végzett. A csapat 2019-ben alakult, az első években egyetemi bajnokságokon vett részt Debrecenben, majd két évvel később jött az ötlet, hogy megméretteti magát műfüves tornákon és téli teremtornákon is Kelet-Magyarországon. A csapat egy baráti társaságra épül, amit folyamatosan alakítanak és bővítenek új tagokkal.

Fotó: Csudai Sándor/Origo

„A Kaminokupák által ismerhettük meg az Országon Minifutball Szövetséget. Az elmúlt két évben részt vettünk a Hajdúszoboszlón megrendezett Pünkösd Kupán, amelyen mindkét alkalommal sikerült döntőbe jutnunk, azonban aranyéremmel egyik alkalommal sem távozhattunk” – mondta Újvári Kornél, aki névadó szponzorral kapcsolatban elmondta, a H-TERASZ, azaz H-Tech Plusz Kft. pergola és teraszépitő vállalkozás, mely már az előéletével több évtizedes terasz és télikert építő cég, stabil és megbízható háttérrel. Manapság a télikertek mellett fő szerepet kap a pergolák és üvegteraszok kivitelezése is. Ezenkívül a Tiszai Élményhajózás is a csapat támogatója, mely felejthetetlen élményeket nyújt.

„Hatalmas sikerként éltem meg, hogy bejutottunk a Tippmix Minifutball Magyar Kupa fináléjába, úgy gondolom, hogy ezt a csapat nevében is elmondhatom. Természetesen nagyon várjuk és izgatottak vagyunk. Szeretnénk minél jobb eredménnyel zárni a budapesti döntőt, de nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem mi számítunk a favoritnak. Minden kvalifikált csapatnak ezúton is szeretném a gratulációmat átadni. Sportszerű és ami a legfontosabb, sérülésmentes mérkőzéseket kívánok minden résztvevőnek. Nagy öröm számomra, hogy hazánkban egyre nagyobb figyelmet kap a kispályás labdarúgás. Évről-évre több esemény veszi körül ezt a «sportágat», így a színvonal is egyre jobb” – zárta szavait a H-Terasz csapatvezetője.

07.16. vasárnap: Döntő, Csepel

A finálé résztvevői:

– SZPCDSE-ECECE

– H-Terasz

– Szilasi és Barátai

– Lázár Lovaspark

– Todor Pet Bau Team Kft.

– Futottak Még

– Airnergy

– H.O.P.E.

 

A csoportbeosztások:

A-csoport:

H-Terasz

Lázár Lovaspark

Szilasi és Barátai

SZPCDSE-ECECE

B-csoport:

H.O.P.E.

Futottak Még

Todor Pet Bau Team KFT

Airnergy FC

 

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőn (Csepel Hungary Club 94 SE pálya – 1213, Budapest, Szentmiklósi út 1.) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, az egész napos eseményre a belépés ingyenes!

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

 

 

origo.hu

Megtalálták a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatát is

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

borsonline.hu

Borzalmas balesettel indult a reggel, tűzoltók végzik a mentést

vg.hu

Orbán Viktor rövid és egyértelmű választ adott Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

hirtv.hu

Miklósa Erika kritikájára gőgös választ adott Rost Andrea + videó

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

travelo.hu

Új gyógyfürdője lett hazánknak, erre találjátok

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Ez a szörnyeteg 400 utódot hoz világra, szereti a sört és tönkreteszi a kertedet - így léphetsz fel ellene

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Őrületes káosz, nem biztos a sztárpilóták jövője a Forma-1-ben

KIAJOBB

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

KIAJOBB

Váratlant lépés a Fradinál, veszélyben a kapitány

KIAJOBB

Marco Rossi nagy bejelentésre készül, dönteni kell a Fradi sztárjáról

KIAJOBB

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

KIAJOBB

Gianluigi Buffon kapustábort tart Révfülöpön

KIAJOBB

Ragyogó hírt kapott Gulácsi Péter és családja

KIAJOBB

Ez ijesztő lesz; aggódnak a szurkolók Szoboszlai miatt