Létrehozva: 2022.11.13.

Itt a vége, súlyos döntést hoztak Schumacherről

Nem tudott pontokat szerezni az utolsó versenyhétvégéken a Forma–1-es Haas csapatának pilótája, Mick Schumacher. A csapatfőnök, Günther Steiner kijelentette, meghozták a döntésüket a jövő évi pilótafelállásról.

Hiába javult fel idény közben Mick Schumacher teljesítménye, nem tudott pontot szerezni az elmúlt tíz nagydíjon, miközben csapattársa, Kevin Magnussen kétszer is odaért a legjobbak közé, a legutóbbi, Brazil Nagydíjon pedig pole pozíciót szerzett. Érdekesség, hogy Schumacher akkor az utolsó helyen végzett. Ülésének megtartáshoz szüksége lett volna a jó eredményekre, ezek azonban végül nem jöttek, Günther Steiner, a Haas főnöke pedig kijelentette, megszületett a döntés a jövő évi pilótapárossal kapcsolatban. Súlyos határozat, sajtóhírek szerint nem számolnak Schumacherrel 2023-ban.

Mick Schumacher teljesítménykényszerben vág neki a szezon hajrájának
Úgy néz ki, két futam után befejeződik Mick Schumacher F1-es pályafutása Fotó: AFP

A jövő (november 14-i) héten fogjuk bejelenteni. Még nem tudom megnevezni a pontos napot, mert még nincs minden rögzítve. De a jövő héten lesz. Már csak a részleteket kell tisztázni arról, hogyan csináljuk, mit csinálunk

 – öntött tiszta vizet a pohárba a csapatfőnök.

Steiner továbbá azt is elmondta, hogy most már teljesen mindegy, hogy teljesít a brazil, illetve az Abu-dzabi Nagydíjon Mick Schumacher, hiszen már megvan a jelöltjük 2023-ra. 

Sajtóértesülések szerint végül a rutinos német pilóta, Nico Hülkenberg lett a befutó, aki legutóbb 2019-ben futott teljes szezont a Forma–1-ben. Mick Schumacher királykategóriás pályafutása két év után érhet véget.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Már tényleg nincs visszaút: A rákbeteg Károly király inkább David Beckhamet választotta fia, Harry herceg helyett

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt