Létrehozva: 2022.08.03.

Milliárdokért is küzd a Fradi, óriási a tét Bakuban

A harmadik Bajnokok Ligája párharcára készül a Ferencváros, ellenfele a Qarabag lesz. Az azeriek minden bizonnyal nehezen fogják tudni majd tartani a zöld-fehérek új hősét.

Ezúttal is sziporkázhat a zöldek norvég légiósa, Kristoffer Zachariassen, akit a transfermarkt.de a Fradi-játékosok sorában csak a 10. helyre rangsorol, holott 11 nap alatt három fontos gólt szerzett. Július 20-án a Slovan elleni budapesti BL-selejtezőn három lépésről talált be, a pozsonyi visszavágón gólt fejelt, vasárnap pedig a 94. percben győztes találatot jegyzett a Groupama Arénában a Puskás Akadémia ellen.

Zachariassen a hosszabbításban szerzett győztes gólt a Puskás Akadémia ellen (Fotó: Árvai Károly)

Szárnyalása nem meglepő – mondta Szokolai László, az FTC egykori válogatottja a Borsnak. "Pedig általában egy év kell ahhoz, hogy egy légiós megszokja új környezetét. A 28 éves norvég jobb oldali középpályásként, jobbszélsőként is ügyes. Ha középre keveredik, ritkán hibáz, fejjel, lábbal veszélyes, amellett kúszik-mászik, ha kell. Óriási húzás volt a megszerzése, univerzális egyéniség."

Szokolai szerint a szlovák bajnok árnyalatnyival jobb, mint a Qarabag, mely eddigi 43 BL-meccse közül tizennyolcat megnyert.

Kizárt, hogy a mai meccsen döntetlennél rosszabb eredményt érjen el a Fradi, a többit meglátjuk az augusztus 11-i visszavágón – teszi hozzá Szoki.
A Ferencváros 31 ezer ember előtt, augusztus 3-án, 18:00 órától lép pályára Azerbajdzsánban, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.  Ha Sztanyiszlav Csercseszov csapata továbbjut akkor a Sheriff Tiraspol-Viktoria Plzen párharc győztesével találkozik.

Milliárdokért is küzd a Fradi: Ha a Fradi a Qarabag kiejtésével bejut a Bajnokok Ligája-selejtezők rájátszásába, óriási összeget kaszál. Ha rosszabbik esetben el is bukná a következő párharcot a BL-csoportkör küszöbén – mint tavaly, a svájci Young Boys ellen –, az európai szövetségtől 5 millió eurót (2 milliárd forint) kapna az addigi menetelésért, az Európa-liga főtáblájára ejtőernyőzve pedig újabb 3,63 millió eurós (1,45 milliárd forint) rajtpénzt is utalna az UEFA. Ehhez jönnének még az utóbbi tíz év szereplésének rangsora után járó forintszázmilliók, és az El-pontonként járó 210 ezer euró (84 millió forint). Ha a Fradi bejut a BL-főtáblára, akkor 15,65 millió euró (6,2 milliárd forint) rajtpénzt utalnak a klubnak.

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt